Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A politikus országjáró kampányának fórumán hangoztatta: a választáson „meg kell mutatni Európának, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral”.

Dobrev Klára arról beszélt, hogy van egy vágyott, másik Magyarország, ahol a politikusok azzal foglalkoznak, hogyan lehet jobbá tenni az életet, emelni a nyugdíjakat, mit lehet tenni az egészségüggyel, hogyan lehetnek jobbak az iskolák és mit lehet tenni azért, hogy ne menjenek el a fiatalok az országból.

Ezek a politika legfontosabb kérdései, Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiben azonban minderről nincs szó – tette hozzá. Állítása szerint évente egy kisvárosnyi ember hal meg Magyarországon, mert nem kap időben egészségügyi ellátást, az elmúlt tíz évben csökkent az iskolások tudása és a 20-40 éves korosztály 60 százaléka külföldre ment dolgozni.

Ezeknek a kérdéseknek azért van köze az önkormányzati választásokhoz, mert a nemzeti együttműködés rendszere átfogja az egész országot, és az önkormányzatoknál kezdődik – jelentette ki.

„Az elmúlt tíz évben nemcsak az egészségügyünket és az oktatást vették el, hanem a demokrácia alapját, az önkormányzatokat is. Az emberek azért választanak képviselőt és polgármestert, hogy küzdjön az érdekeikért. A fideszes polgármesterek helytartók, a pártközpont utasításait hajtják végre, egy feladatuk van, az, hogy a városukban az épüljön, amit a kormány akar” – fogalmazott.

Azt mondta, a vasárnapi választás arról szól, hogy „sikerül-e kiragadni sok százezer embert a nemzeti együttműködés mocskos rendszeréből”.

A fórumon Szabó Loránd (Természetesen Dombóvár) polgármester, ellenzéki polgármesterjelölt a következő négy évre szóló vállalásokat tartalmazó, úgynevezett garancialevelet adott át az EP-képviselőnek.