– Az ön által hivatkozott videót nem láttam (nem követem Rákay Philip ilyen irányú tevékenységét, csak a közpénzből származó bevételeit), de a sajtóból már korábban értesültem az amerikai támogatás tényéről. Írtam is róla néhány gondolatot, ebből kiderül, hogy engem senki nem kérdezett meg róla annak idején, de ha megtették volna, azt mondtam volna, hogy ne fogadják el

Hirdetés

– válaszolt Hadházy Ákos a Magyar Nemzet kérdéseire. Korábban a Momentum színeiben politizáló, ma már független országgyűlési képviselőtől megkérdeztük, tudott-e a Rákay Philip által összegzett baloldali hazugságokról.

Rákay Philip tetten érte a dollárbaloldalt

Rákay Philip vasárnap publikált egy videót, amelyben az Internet Archive – kvázi digitális levéltár – segítségével három ponton leplezte le a baloldal korábbi hazugságait. A Megafon munkatársa bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az Action for Democracy igenis a választási kampányhoz gyűjtötte az adományokat, nem pedig a „kultúra megváltoztatásához” kértek anyagi segítséget.

A második pontban igazolta, hogy szó sem volt mikroadományokról, hiszen az Action for Democracy még élő adománygyűjtő felülete szerint csupán tizenegyen utaltak pénzt a szervezet felhívására.

A harmadik pontban kifejtette, hogy bár ennek az ellenkezőjéről beszéltek a baloldalhoz köthető személyek, valójában nem kellett az adományozóknak feltüntetniük az útlevélszámukat, erre ugyanis lehetőségük sem volt.

Hadházy Ákos elmondta, úgy látja, hogy a kormánypártok és a hozzájuk köthető lapok hatalmas botrányként kezelik ezt az ügyet. Ő viszont nem rendelkezik titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött információkkal, ezért nem tudja megítélni, mennyiben veszélyezteti a nemzetbiztonságot egy ilyen kampánytámogatás – állította, annak ellenére hogy a nemzetbiztonsági bizottság jelentései teljesen nyilvánosak.

A további részletekről IDE kattintva, a Magyar Nemzet honlapján olvashat.

Korábban írtuk