Hirdetés

A Liget Budapest projektnek köszönhetően elkészült Magyarország legkomplexebb és legkorszerűbb játszótere, melyet a megújított Millennium Házával (korábban Olof Palme Ház) egy napon vehetnek birtokba a látogatók – mondta el az MTI-nek a projekt miniszteri biztosa.

Baán László kiemelte: a városligeti gyermekbirodalomban minden korosztály számára külön csúszdarendszereket, fészek-, kör-, mérleg és függőhintákat, kötélpályákat, forgójátékokat, egyéni és páros rugós játékokat, trambulinokat, többféle homokozót és vizes játékokat is telepítettek.

A Nagyjátszótér megnyitása az első jelentős mérföldkő a család- és gyermekbarát Városliget kialakításához vezető úton, a Liget Budapest projektnek köszönhetően összesen hét új játszótér kap helyet a megújuló parkban – jegyezte meg.

Európa jelenleg legnagyobb léptékű kulturális tartalmú városfejlesztése és parkrehabilitációja kiváló ütemben halad. Az eddig elkészült intézmények és közösségi terek is bizonyítják, hogy a megújult Liget minden elemében többet és jobbat fog nyújtani látogatóinak, mint eddig – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Baán László elmondása szerint a Nagyjátszótér nemcsak méretével, de különleges felszereltségével is kitűnik a közparkokban található játszóterek közül. A mintegy 50 játszóelemet úgy válogatták össze, hogy korosztályonként csoportosítva megfelelően fejlesszék a kulcskompetenciákat és a kognitív képességeket. 6 különféle csúszda, 10 féle hinta és körhinta, 4 féle forgójáték, 3 homokozó, 7 féle egyéni és páros rugós játék, 2 darab egyedi tervezésű, fél tucat elemből álló nagy köteles mászó komplexum, 10 földbe süllyesztett trambulin és hosszan kanyargó patak zsilipekkel és vizes játékokkal várja a gyermekeket.

A játékelemek egy része speciális, integrált kialakítású, így az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek együtt tudnak rajtuk játszani. A rendhagyó játékok közül több arra is alkalmas, hogy a család közösen játsszon, a különleges hálós szerkezetek elbírják a szülők a súlyát is.

A Szinyei Merse Pál műve által inspirált, központi mászóka mellett további nagyméretű mászóelemek is helyet kaptak a parkban, például a nagyobbaknak két csúszdatornyot egyedileg kialakított, többszintes háromdimenziós mászóhálóval kötöttek össze.

Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Liget Budapest projekt csaknem ezer építész, tájépítész, előkészítő mérnök és egyéb szakember összehangolt munkája eredményeként valósul meg.

„Az előkészítő fázisban több mint 140 civil szervezettel egyeztettünk a tervekről, és a tőlük beérkezett több mint félezer javaslat, kérés 95 százalékát be tudtuk építeni a megvalósítás során. A Nagyjátszótér tervezési folyamatában gyerekpszichológusok, tájépítészek, pedagógusok és maguk a gyermekek vettek részt annak érdekében, hogy egy modern, integrált játszóbirodalom jöjjön létre” – emlékeztetett.

A Nagyjátszótér a Városliget dél-keleti részén, a Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen kapott helyet, így könnyen és akadálymentesen megközelíthető. A gyerekek biztonsága érdekében a területet egy másfél méter magas, egyedi tervezésű kerítés védi, melyen öt bejáratot alakítottak ki.

A játszótér szerkezetét úgy tervezték, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak, miközben a szüleik kényelmes ülőalkalmatosságokon követhetik mozgásukat; a külső részek felé haladva pedig a nagyobb gyerekek számára találhatóak attrakciók. Más, ingyenesen használható játszóterekhez képest a városligeti Nagyjátszótéren animátorok fogják a biztonságos játékot és a családok eligazodását segíteni.

Gyorgyevics Benedek szerint a tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit, a kisebbek homokos játszórészében például előásható őskori leleteket imitáló fosszíliamásolatok ösztönöznek játékosan a tanulásra. Az okosmegoldások sem hiányoznak majd a játszóparkból, például az okoscsúszda méri a sebességet.

A fejlesztésekkel gondoltak a kismamákra is, a baba-mama hintával akár már a pár hónapos csecsemők is kipróbálhatják a ringatózást, és a parkrészben nyugodt, szoptatásra alkalmas részeket különítettek el, ahol pelenkázni is lehet.

Az esélyegyenlőség, a társadalmi integráció jegyében nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre: számos integrált játszóeszközt is telepítettek a parkrészbe, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni, hogy a különböző fogyatékkal élő gyermekek és speciális nevelési igényűek is együtt játszhassanak ép társaikkal.

A játszóeszközöket Európa legelismertebb, nagy tapasztalattal rendelkező cégei gyártják és szállítják, azok mindegyike biztonságos, és megfelelnek a legszigorúbb hazai és Európai Uniós szabványoknak. A nyitást megelőzően intenzív tesztüzemet tartanak, melynek során különböző óvodás-iskolás csoportok előzetesen kipróbálhatják a játékokat, és a visszajelzéseik alapján zajlanak a szükséges finomhangolások – számolt be Gyorgyevics Benedek.