Fotó: Kovács Dániel
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a beregsurányi határátkelőnél
Hirdetés

A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, pénteki közleményében felidézték: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 1989. február 4-én alakult meg, közvetlenül az után, hogy megjelent a civil szervezetek alapítását lehetővé tevő törvény. A Kozma Imre katolikus pap által alapított, szegényekről, elesettekről gondoskodó, önkéntesekkel működő szervezetet 10-es sorszámmal vette nyilvántartásba a bíróság.

A szeretetszolgálat még abban az évben a nemzetközi figyelem középpontjába került a keletnémet menekültek befogadásával, a romániai forradalom alatt szervezett segélyakcióival, később pedig a délszláv háborúban végzett humanitárius munkájával.

Az MMSZ 1990 őszén az akkori Moszkva téren nyitotta meg első hajléktalan embereket fogadó intézményét, majd fokozatosan alakultak újabb és újabb segítő csoportjai az ország egész területén.

Harmincöt év után a Máltai Szeretetszolgálat az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezet, amely több mint 60 hajléktalan ellátó intézményén keresztül csaknem 6000 otthonát veszített emberről, idősotthonaiban 3000, fogyatékos embereket ellátó intézményeiben 2500 emberről gondoskodik, 17 közoktatási intézményébe pedig 3000, többségében hátrányos helyzetű gyermek jár.

Korábban írtuk

Kitértek arra: az MMSZ a hagyományos ellátási formák mellett számos innovatív megoldást vezetett be mindennapos munkájában, támogatott lakhatási programjaiban súlyos fogyatékossággal élő emberek kezdhettek új életet családias kis közösségekben, rehabilitációs programjai eredményeképpen hajléktalan emberek álltak újra munkába és költözhettek önálló albérletbe, a 35 településen bevezetett telemedicinás rendelés pedig évek óta betöltetlen körzetekben pótolta a háziorvosi ellátást.

Az újonnan épülő szociális naperőművek a legszegényebb településeken élő családok biztonságos és környezetkímélő fűtéséhez adnak támogatást. A szeretetszolgálat évtizedek alatt kialakított Jelenlét programja a telepi körülmények között vagy nyomorban élő emberek felemelését szolgálja. E program eredményei alapján, a máltai módszert alkalmazva indult el a 300 legszegényebb települést célzó Felzárkózó települések program – írták.

A segélyszervezet az ukrajnai háború kitörése óta több mint 120 ezer menekültnek nyújtott segítséget. A menekülteket segítő munkában egyedülálló volumenű a szervezet integrációs programja, amely a tartósan Magyarországon maradó családok beilleszkedését szolgálja. A programban többségében ukrán és latin-amerikai menekültek vesznek részt, akik egy-másfél év alatt képessé válnak magukról gondoskodni és a magyar családokhoz hasonlóan élni – olvasható a közleményben.