A számvevőszék csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ÁSZ lezárta a tavalyi választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzését. Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a jelöltek a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására fordították-e a központi költségvetésből nekik járó támogatást a kampányidőszakban, valamint hogy a támogatással való elszámolás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi előírásokat – írták.

Hirdetés

Az ÁSZ megállapította, hogy a támogatás összegét felhasználó 97 egyéni jelölt közül 94 esetében a támogatás felhasználása megfelelt a törvényi előírásoknak. Csupán három jelöltnél fordult elő szabálytalanság. Egy jelölt esetében a számviteli bizonylatok nem a jelölt nevére szóltak, két jelölt esetében pedig előfordult, hogy az elszámoláshoz csatolt bizonylaton rögzített szolgáltatás igénybevétele nem a kampányidőszakban történt – részletezte a számvevőszék.

A kincstár a három jelölt esetében a szabálytalanul felhasznált, központi költségvetésből juttatott összesen 641,5 ezer forint összegű támogatás kétszeresének visszafizetésére vonatkozóan határozatban intézkedett – olvasható az ÁSZ közleményében, amely rögzíti: a jelöltek visszafizették a határozatban megállapított összeget.

Mint írták, a kincstár összesen 117,1 millió forint támogatási összeget bocsátott a jelöltek rendelkezésére. Ebből a 97 jelölt összesen 105,5 millió forintot számolt el kampánycélra. A fel nem használt támogatás pedig 11,6 millió forint volt – tették hozzá.

Korábban írtuk

Az ÁSZ összesen 118 egyéni jelöltet ellenőrzött, közülük 18 jelölt összesen 21,3 millió forint költségvetési támogatás igénybevételéről mondott le, és bocsátotta azt jelölő pártja rendelkezésére. Egy jelölt a támogatásról nem mondott le jelölő pártja javára, de saját nevében sem kötött megállapodást a kincstárral, így az 1,2 millió forint összegű támogatást nem vette igénybe.

A jelentés megállapításaiból kiderül: a szabálytalansággal érintett három fideszes képviselő közül Mészáros Lajos és Pánczél Károly a támogatásuk egy részét kampányidőszakon kívül használták fel, Pócs János pedig olyan számlákat, bizonylatokat nyújtott be, amelyek nem a saját nevére szóltak.

Jelezték továbbá, hogy a jelölőszervezetek által a kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzése még folyamatban van.