Soltész Miklós az egyházmegye helyi óvodájának alapkőletételén arról beszélt, az elindult vagy a jövőben elinduló fejlesztések révén összesen 250 új óvodai férőhely jön létre.

Hirdetés

Az óvodaprogram fejlesztései a katolikus egyházon belül mintegy 13 ezer új, vagy megújuló férőhelyet jelentenek, a projekt pedig folytatódni fog, amint azt az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi – hangoztatta az államtitkár.

Beszédében kitért arra, nagyon fontos, hogy a fiatalok jól tudjanak dönteni az életükről, nekik a neveléssel segíthetünk abban, hogy később megtalálják a boldogulásokat és teljes, boldog életet éljenek.

Soltész Miklós jó döntésnek nevezte, hogy egyházi kézbe kerül Geszteréd általános iskolája, valamint a római katolikus egyházmegye szerepet vállal az óvoda létrehozásában és működtetésében is.

Korábban írtuk

A kormány számára fontos ez a közösség – húzta alá az államtitkár. Soltész Miklós megemlítette, a vidéken és a kistelepüléseken élőket korábban lebecsülték, amiért „másoknak elnézést kellett volna kérniük”, a mostani kabinet azonban cselekedett és az egyházakkal összefogva fejleszti ezeket a településeket.

A három csoportos új tagóvoda beruházási értéke több mint 493 millió forint, amelyből 168 millió forint költségvetési támogatás.

Az eseményen jelen volt Palánki Ferenc megyéspüspök és Szabó József, a község Fidesz-KDNP-s polgármestere.