Hankó Balázs hangsúlyozta, a jó szakképzés olyan, mint amilyenné a megújult magyar szakképzés vált 2020-tól, ekkor indult el a Szakképzés 4.0 program, amelynek a gyakorlatorientált oktatás a fő hangsúlya.

Hirdetés

Ennek megvannak már az eredményei, a statisztikák szerint jelenleg tíz diákból hat a szakképzést választja, tavaly pedig a szakmák Európa-bajnokságán bajnok lett a magyar szakképzés, amely így nemzetközi szinten is jól teljesít – fogalmazott.

Az államtitkár kifejtette, ahhoz, hogy 2030-ig világbajnok legyen a hazai szakképzés, a folyamatos digitális tananyag-fejlesztés, az oktatói béremelés, valamint a modern szakképzési centrumok és iskolák megléte szükséges.

Tavaly év végén készült el hétszáz digitális tananyag, ebből kétszáz a közismereti, ötszáz pedig a szakmai tárgyakra vonatkozik, 60 milliárd forintból, több mint 32 százalékkal emelték mintegy 24 ezer oktató bérét, továbbá nemrégiben elkezdődött a 21. századi szakképző iskola program – sorolta Hankó Balázs.

Korábban írtuk

Hozzátette, utóbbi fejlesztésekre összesen 96 milliárd forintot fordítanak, a beruházások 31 szakképző intézmény 34 telephelyén indulnak el. Az államtitkár szavai szerint ezek a beruházások elsősorban digitális, eszköz- és tanműhelyi fejlesztéseket jelentenek, azaz a gyakorlatorientált képzést erősítik, de megvalósulnak épületenergetikai korszerűsítések is.

A szakképzés kulcsa, hogy a munkaerőpiac jelenlegi és jövőbeni igényeire készítse fel a fiatalokat, emellett biztosítsa számukra a szakmát, az érettségit és az egyetemre történő továbbtanulást – jelentette ki Hankó Balázs, felhívva a figyelmet arra, hogy a diákok február 21-ig adhatják be jelentkezéseiket a szakképzésbe.