Fotó: shutterstock.com/Giannis Papanikos (archív)
Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol egyebek között kitért a migráció kérdésére is. A kormányfő megdöbbenésének adott hangot, hogy az európai tervek szerint migránsgettókat kellene felhúzni Magyarország déli határán – emlékeztet a cikk.

Az eddig nyilvánosságra került információk alapján kirajzolódik a kép, hogy miként is működne az unió javaslata. A nagyobb tagállamok által kialakított kompromisszumos modell úgynevezett felelősségi pillére alapján a menedékkérelmek átvétele a határon továbbra is kötelező lesz, a menekültügyi eljárást 12 hét alatt kell lefolytatni.

Amennyiben nem születik jogerős döntés ezen idő alatt, illetve a kitoloncolást sem lehet végrehajtani, a migránsokat be kell engedni az adott tagállam területére.

Minderre ki kell alakítani a megfelelő képlet alapján egyfajta kapacitást. Ez a miniszterelnök által említett migránsgettó, ami Magyarország esetében 8511 migráns egyidejű befogadását lehetővé tevő tábor lenne, és ennyi kérelem egyidejű elbírálására is fenn kellene tartani egy állami apparátust állandó jelleggel. Ha ez a kapacitás megtelik, akkor ideiglenesen fel lehetne függeszteni amenedékkérelmek elbírálását, a 8511 fős szám négyszeresének elérése után pedig teljesen meg lehetne szüntetni a menedékkérelmek elbírálását az adott esztendőben.

A tervek egy legvisszásabb pontja, hogy a kötelezően kialakítandó – brüsszeli bürokrata kifejezéssel – kapacitás mértéke Magyarország esetében jóval meghaladná az összes többi tagállam ez irányú kötelezettségét –

a teljes uniós kapacitásszám 28,3 százalékáért felelne hazánk.

Eközben a Magyarország felé vezető nyugat-balkáni migrációs útvonal frontvonalában lévő Görögországot csupán 1035 fős, Bulgáriát pedig 516 fős kapacitásszám fenntartása terhelné a kevés bejelentett illegális határátlépésszám eredményeképpen. Ez arány nyilvánvalóvá teszi, hogy

a terv egyértelműen hazánk megbüntetését célozza,

hiszen egy városnyi migránst kellene folyamatosan ellátnunk, ráadásul a terv készítői szerint egy esetleges úgynevezett migrációs vészhelyzetben a kiszabott kvóták meg is többszöröződhetnének.

Akár további terheket is róhat Magyarországra, hogy még nincs eldöntve, hogy a menedékkérelem elbírálása után milyen felelősséget visel a migránsokért egy-egy tagállam. A jelenlegi kompromisszum alapján a helyzet úgy néz ki, hogy egy Görögországban belépett, majd Szerbiába tovább állt és ott tartózkodó kérelmezőért Görögország felelőssége kilenc hónap után szűnne meg.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk