Hernádi Zsolt kilenc év után adott interjút a horvát RTL-nek.

Hirdetés

A horvát alkotmánybíróság legutóbbi döntéséről, amelyben elutasították alkotmányjogi panaszát, elmondta: maga is a sajtóból értesült róla, de ezt a tényt a horvátországi jogi eljárások elmúlt 12 éves menetének tükrében nem tartja meglepőnek.

„Ezzel együtt ez csak annak a folytatása, ami eddig is történt ebben az egész ügyben. Mindez nemcsak nekem érthetetlen, hanem igazából mindenkinek, aki nemzetközi szinten foglalkozott ezzel” – mondta.

Az ellene zajló eljárásokkal, és a Horvátország által kiadott nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatban Hernádi Zsolt hangsúlyozta: „méltatlan, hogy ez megtörténhetett”, tekintettel arra, hogy hitelt érdemlő bizonyítékokat az eljárás semmilyen szakaszában nem mutattak be. „

Utalt arra is, hogy a nemzetközi választottbíróságok nemcsak a horvátországi vádakat és eljárást, hanem az ügy horvát koronatanúját, Robert Jezicet is minősítették. Az elnök-vezérigazgató szerint ”nincs olyan bíróság, amelyik Robert Jezicet megbízható tanúnak tudja minősíteni. Ennek alapján viszont, hogyha nem megbízható tanú, mindaz, amit elmondott, az abban a formában nem igazolható„.

Hernádi Zsolt az interjúban kitért arra is, hogy a MOL 2009-ben a csőd széléről mentette meg a horvát energiavállalatot. ”Amely mára egy kiválóan működő vállalat, amelyre mindannyiunknak büszkének kellene lenni„ – húzta alá.

”Ha nem vesszük át az INA irányítását, akkor az INA-t felszámolják és darabokra szedik„ – fogalmazott a MOL-csoport vezetője, és arra is rámutatott, hogy az elmúlt közel 15 évben 3,8 milliárd eurónyi befektetés történt az INA-ban, és nincs még egy olyan horvát vállalat szerinte, amelyről ugyanez elmondható.

Hernádi Zsolt úgy értékelte: az INA és a MOL viszonyában szó sincs horvát-magyar ellentétekről, hiszen a MOL-csoport egy nemzetközi vállalat, ahol számos nemzetiség dolgozik, az INA pedig nagyon fontos szerepet tölt be az életében.

Jelezte: ”továbbra sem szeretnénk eladni az INA-t, mert az INA szerves része a MOL-csoportnak, együtt vagyunk jók. Ez egy szép, európai sikersztori„. Az elnök-vezérigazgató kitért az elmúlt évek hatékonyságjavító intézkedéseire is.

Úgy vélte: rengeteg megtakarítást értek el abból, hogy hatékonyabban kezdték el működtetni a céget.

”Soha nem tudták azt mondani, hogy rosszabb lett az INA, mert sokkal jobb lett. Ugyanazt a termelési értéket hatékonyabban állítja elő„ – mutatott rá végezetül Hernádi Zsolt, aki szerint az INA már ma is Közép-Európa egyik legmeghatározóbb energiavállalata, és a MOL-nak továbbra is az az érdeke, hogy egy jól működő vállalat legyen.

Korábban írtuk