„Ezt a szövetséget döntésekkel és politikai támogatással is kifejezésre juttatjuk. Az elmúlt évben rekordösszeggel, 1300 milliárd forinttal támogattuk a magyar gazdákat, 2027-ig tartó időszakban összesen 2900 milliárd forintnyi támogatást tudunk kifizetni nekik, és ebből csak 600 milliárd forint az európai uniós forrás” – közölte, hozzátéve, hogy 2300 milliárd forint a nemzeti költségvetésből származik.

Hirdetés

„Azért tesszük ezt, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdák, a mezőgazdaság támogatása nélkül nincs biztonságos, jó minőségű élelem az asztalunkon” – mutatott rá.

Hidvéghi Balázs elmondta, hogy az Európai Parlamentben megszaporodtak a gazdálkodók helyzetéről szóló viták, ami „nem csoda, hiszen már rendőrséggel és karhatalommal kell megvédeni az Európai Parlament épületeit Brüsszelben, vagy itt akár Strasbourgban a jogosan feldühödött gazdák tiltakozásával szemben.”

Véleménye szerint nyilvánvaló, hogy Brüsszel az elmúlt években tévúton járt az agrárkérdésben is, „mivel olyan döntéseket hozott, amelyek részben szemellenzős módon, rosszul előkészítve a szélsőséges klímavédelem ideológiáját akarta kiszolgálni, tönkretéve ezáltal az európai agráriumot”.

Korábban írtuk

Brüsszel olyan kereskedelmi megállapodásokat is erőltet, amelyek az Európán kívüli gazdákat hozza előnyösebb helyzetbe – jegyezte meg.

„Brüsszel gyakorlatilag idegen érdekeket szolgál ki. Teljesen abszurd és elhibázott döntésről van szó, tehát a gazdák követelései és tiltakozása teljesen indokolt és jogos. Elfogadhatatlan az is, hogy a háborúra hivatkozva az ukrán gabona, csirkehús és egyéb termékek tömegét engedik be az Európai Unió területére, úgyhogy ez óriási gondokat okoz az európai termelőknek” – emelte ki.

Hidvéghi Balázs leszögezte: nem fogadható el olyan politika, amely kiszolgáltatott helyzetbe hozza a mezőgazdaságban dolgozókat, azonban a brüsszeli politika az elmúlt években ilyen volt.

„Ezt meg kell változtatni, mert olyan politikára van szükség, amely a józan észből indul ki, az európai érdeket védi, nem pedig külső érdekeket szolgál ki, és nem egy elvakult szemellenzős ideológiát akar megvalósítani Európában, hanem a valóságból kiindulva segíti az európai ipart, mezőgazdaságot, valamint európai gazdáknak az érdekeit” – hangoztatta.

A kormánypárti képviselő elmondta: örül annak, ha a magyar gazdák is kifejezésre juttatják a véleményüket, és részt vesznek a tiltakozásokban, annak ellenére, hogy Magyarországon más a helyzet, mint Nyugat-Európában. „Évek óta szövetségesként tekintünk a gazdatársadalomra, és védjük az érdekeiket. Akár nemzeti körben hozott protekcionista és egyéb pénzügyi támogatási eszközökkel” – tette hozzá.

Mint mondta, az Európai Parlamentben már érződik a hatása a gazdatüntetéseknek, korábban csak a zöldítésről esett szó, de a választások közeledtével egyre többször szerepel a gazdák helyzete a napirenden.

Az Európai Parlament korrupciós botrányba keveredett volt alelnökével, Eva Kaili ügyében kapcsolatban azt nyilatkozta: „Brüsszelben a korrupció mindent átjár, és végtelenül hiteltelen az, hogy Európai Parlament akar kioktatni tagállamokat korrupció elleni küzdelemből, miközben a saját berkeiben tapasztalható korrupciós ügyet nem tudta feltárni”.