Fotó: ShutterStock/Soos Jozsef, illusztráció
Hirdetés

A Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített a horvát légtérben, amikor az egyik helikopter – három emberrel a fedélzetén – egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant – írták.

A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik.

Közölték azt is, hogy a tárca azonnal megkezdte a családok kiértesítését, a fejleményekről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat.

Novák Katalin részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak

Novák Katalin köztársasági elnök részvétét fejezte ki a magyar katonai helikopter horvátországi balesetében elhunyt honvédek hozzátartozóinak és megköszönte a horvát mentőegységek munkáját.

„Őszinte részvétem a helikopter-balesetben elhunyt honvédek hozzátartozóinak, Magyarország Önök mellett áll!” – fogalmazott a köztársasági elnök közösségi oldalán. Megköszönte a horvát mentőegységek munkáját és Zoran Milanovic horvát elnök támogatását, aki telefonon fejezte ki részvétét.

Korábban írtuk