Hollik István azt mondta, mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy Európában összefüggés van a terrorveszély és a terrorcselekmények, valamint a migráció között.

Hirdetés

Erre a csütörtökön nyilvánosságra hozott magyar titkosszolgálati jelentés is rámutat: növekvő európai terrorveszélyt és terrorista embercsempészeket említve, akik a déli határnál már fegyvereket is használnak – tette hozzá a politikus.

„A valóság azonban sajnos nem tántorítja el Brüsszelt a tervétől, és továbbra is erőlteti a legújabb migrációs paktumát, mely az elosztási kvótát és a migránsgettókat tartalmazza” – fogalmazott Hollik István, megjegyezve, hogy ebben a kérdésben a kormánynak nemcsak Brüsszellel van vitája, hanem a magyarországi „dollárbaloldallal” is.

Hangsúlyozta, hogy a migrációs paktumot az Európai Parlamentben Gyurcsányéktól a Jobbikig mindenki megszavazta. Hollik István szerint igent mondott rá többek között Dobrev Klára, Donáth Anna, Cseh Katalin és a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton is.

Úgy folytatta, annak ellenére cselekedtek így az ellenzéki politikusok, hogy a magyarok többször kijelentették, nem kérnek sem a migrációból, sem a terrorból.

Ezért a politikus szerint ezt a vitát csak úgy lehet dűlőre vinni, ha a magyar emberek ismét egyértelművé teszik, veszélyesnek tartják-e a bevándorlás támogatását vagy sem, egyértelművé teszik, egyetértenek-e azzal, hogy a brüsszeli migrációs paktum a terrorveszélyt akarja szétteríteni Európában.

Arra biztatnak ezért mindenkit, töltse ki a nemzeti konzultációt, és mutassa meg Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak is, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország és nem kér a terrorkvótából sem – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója a videóban.

Korábban írtuk