Hollik István videóüzenetében elmondta: a nemzeti konzultáció támadás alatt van, ugyanis „Gyurcsány Ferencék most is időhúzónak és feleslegesnek nevezték”, amivel Brüsszelt védik. Ezért a Fidesz-KDNP hétfőtől országjárásba kezd, mert szeretnének személyesen is meggyőzni minél több embert, „hogy ne hallgassanak ebben a kérdésben Gyurcsány Ferencékre” – közölte.

Hirdetés

Az országjárással és a nemzeti konzultációval – Európában egyedülálló módon – a magyaroknak lehetőségük lesz állást foglalni fontos kérdésekben – tette hozzá. „Megüzenhetjük Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak, hogy egy jottányit sem engedünk a magyar érdekből és Magyarország szuverenitásából” – jelentette ki.

„Nem fogunk úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül” – fogalmazott Hollik István.

Korábban írtuk