Farkas Örs politikai elemző szerint a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási listáján hozzáértő emberek szerepelnek, akik ismerik az Európai Parlament és az Európai Unió működését, valamint azokhoz kapcsolódó tapasztalatokkal rendelkeznek. 

Fotó: Demokrata/Somfai Sándor

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív

A szakértő pénteken az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, a közvélemény-kutatások alapján a Fidesz az Európai Néppárt második, harmadik legerősebb pártja lehet, a listán szereplő 21 képviselőnek akár a kétharmada is bekerülhet a parlamentbe.

Ez lesz az első olyan EP-választás, amelyen az embereknek a saját bőrükön megtapasztalt dolgok alapján kell dönteniük – mondta a migrációra utalva.

Az elemző kitért arra is, nem meglepetés, hogy az MTVA feljelentette az ellenzéki politikusokat, akik az épületben fenyegették a munkatársakat és adatokat hoztak róluk nyilvánosságra.

Úgy jártak el, mint egy „ellenőrző hatóság”, pedig egyértelmű, hogy ez nem feladatuk – fogalmazott Farkas Örs.

Európai parlamenti választásnak soha nem volt még akkora tétje, mint a 2019-es EP-választásnak lesz. A bevándorláspárti…

Gepostet von Fidesz am Donnerstag, 20. Dezember 2018