Ezért a polgári repülések során is kötelező a drón bejegyzése, a pilótajogosítvány megszerzése, a repülést támogató MyDroneSpace mobil applikáció használata, felelősségbiztosítás kötése, illetve lakott terület feletti repülés esetén légtérhasználati engedély megszerzése – közölte a rendőr százados.

Hirdetés

Hozzátette, tilos a drónok használata kiemelt infrastruktúrák, védett katonai, rendvédelmi objektumok, illetve külképviseletek közelében. Bunya Tamás elmondta: a polgári drónhasználatot európai uniós rendelet, illetve hazai jogszabály határozza meg. A korlátozások pedig azért is szükségesek, hogy az egyre telítettebb légtérben minden állami és civil szervezet el tudja látni a feladatát.

A szabályozás bevezetése óta Magyarországon mintegy 3500-an regisztráltak a képzésre, illetve 1500-an tettek vizsgát. Ugyanakkor népszerűek a magyarok számára az ausztriai képzések is; a szomszédos országban 3400 magyar állampolgár regisztrált a képzésre – ismertette.

Hangsúlyozta, hogy az állami, így a rendőrségi drónok használatára még szigorúbb szabályok vonatkoznak, ugyanakkor ezek az eszközök számos területen, a határvédelem esetében, rendezvénybiztosításnál, a közlekedési szabálytalanságok kiszűrésénél segítik a rendvédelmi munkát.

Korábban írtuk

A rendőrség 43, DJI márkájú drónt üzemeltet. Ezek repülési ideje 30-35 perc, és a kamerájuk harmincszoros optikai és hatszoros digitális zoommal rendelkezik – mondta el Bunya Tamás.

Drotár István, a Magyarországi Drón Koalíció szakmai vezetője hangsúlyozta: a szervezet célja a rohamosan fejlődő ágazat érdekképviselete, illetve a biztonságos és hatékony drónhasználat megvalósítása, ezért segítenék a jogalkotót a jogszabályi környezet kialakításánál. A hatékony, környezetkímélő, a magánélet védelmét szem előtt tartó drónhasználat érdekében a szervezet drónstratégiát, illetve akcióterveket készít – mondta a szakember.