B. Zsolt a Vadhajtások által talált videóban brutális, undorító részleteket közöl egy fiatal fiúval való szexuális kapcsolatáról. Az információkból arra következtethetünk, hogy az eset még akkor történt, amikor a férfi Szentesen volt kollégista, de ez a videóból nem derül ki egyértelműen.

Hirdetés

A Helsinki Bizottság és a TASZ is jelezte már, hogy nincsenek kapcsolatban a férfival. A PDSZ pedig annyit közölt, hogy amikor felkereste őket B. Zsolt, akkor az ominózus ügyben nem nyújtottak neki segítséget. A Mediaworks kereste az Amnesty Internationalt is, ők írásban azt válaszolták, hogy B. Zsolt a szervezetükkel kapcsolatban valótlan állítást fogalmazott meg. Arra a kérdésre azonban, hogy elfogadhatónak tartják-e azt, hogy egy 39 éves homoszexuális férfi szexuális kapcsolatot létesít egy 15 éves fiúval, nem válaszoltak.

Az érintett férfi ráadásul egyfajta „népnevelő” szerepet játszva, kioktató stílusban hülyézett le mindenkit, aki nincs tisztában azzal, hogy ő nem pedofil, hanem ő úgynevezett „efebofil”, tehát a 15 és 19 év közötti fiatalokhoz vonzódik, esetében pedig ugye fiúkról van szó.

A Mediaworks által megkérdezett ellenzéki politikusok szintén beletartoznak a pedagógiai asszisztens által felállított tudatlan kategóriába, ugyanis senki nem tudta, mit jelent az efebofilia.

Korábban írtuk

Az LMP társelnöke, Ungár Péter szerint egyébként B. Zsolt súlyos elmehibbant, és nem szabadna egy iskola harminc kilométeres közelébe sem engedni. Lukács László jobbikos politikus saját bevallása szerint pedig nem ismeri az ügyet, de meg kell nézni, hogy mi igaz egyáltalán abból, amit ez az ember elmondott, az esetet mindenesetre aggasztónak nevezte. Komjáthi Imre MSZP-társelnök nem tudja, hogy kell-e módosítani a gyermekvédelmi törvényt, de ami benne van, azt szerinte be kell tartani, és ha ezt bárki megsérti, eljárás alá kell vonni. Arató Gergely szerint viszont már így is elég szigorúak a gyermekvédelmi szabályok, és a nyomozás majd kideríti, mi az igazság.