A demokrata.hu idén is összeszedte, hogyan készül a levitézlett ellenzék május 1-jére.

Tavalyi összeállításunknál még azt írtuk, május 1-je az ellenzéki pártok egyik legnagyobb seregszemléje. Idén, a választások után néhány héttel olybá tűnik, csak a szocik és a Munkáspárt maradtak talpon, ami a május 1-i népünnepélyre való készülést illeti. Az új pártok közül a Momentum készül még az alkalomra egy újabb tüntetéssel.

A Jobbik majálisát, amit évek óta Nemzeti majális néven hirdettek, idén már nem tartják meg – a Magyar Idők szerint anyagi okok miatt. Pedig a néppártosodó Jobbik igazán innovatív fellépői névsort hozhatott volna össze Heller Ágnestől Alföldi Róbertig. Ám kiindulva a Jobbik kampányidőszakbéli vesszőfutásából, ami a rájuk kíváncsiak számát illeti, nem is csoda, hogy inkább eltekintettek a szervezéstől.

Novák Előd Facebook-oldalán írta meg, a Jobbik tagjai is csak a sajtóból értesültek róla, hogy elmarad a párt idei majálisa. 

Rossz fát tettek a tűzre a fiaim 🙂 a Hajógyári-szigeten, mégis jó volt ma kimenni családostul oda, ahol másfél…

Gepostet von Novák Előd am Montag, 30. April 2018

Tavaly még az LMP és a DK is nagy erőkkel készült május 1-jére, ám ideén egy héttel az esemény előtt még nagy volt a csend, semmi nyoma nem volt, hogy szerveznének bármit is, aztán utolsó pillanatban meghirdettek egy-egy majálisfélét. Lássuk be, az LMP majálisának eddig sem volt sok értelme, Szél Bernadett korábban is magányosan kókadozott egy sátorban, ám Gyurcsány hívei számára eddig igazi népünnepély volt a pártmajális.

A DK két nappal május 1-e előtt megosztotta a Szolidaritás pazar május 1-i programját, bár azt nem jelezték, ők ott lesznek-e. Az LMP is last minute programszervezésre adta a fejét, május 1-jén fél 8-kor tették közzé közösségi oldalukon úgynevezett ökomajálisuk programját. Lesz jógaoktatás és bio-kóstoló is a Filozófusok kertjében. Aki ég a vágytól, hogy LMP-s politikusokat nézegessen, 13 órától részt vehet az ökpolitikai fogadóórán, amelynek során Vágó Gábor beszélget Demeter Mártával, Schmuck Erzsébettel és Csárdi Antallal az LMP célkitűzéseiről és az önkéntes közösségi munkán alapuló parlamenti képviseletről. Lebilincselő programnak ígérkezik. 

Délelőtt 10-től várunk titeket egy igazán hangulatos ökomajálisra a Filozófusok Kertjébe!PROGRAM:🤸‍♂️ JÓGAOKTATÁS ÉS…

Gepostet von LMP – Lehet Más a Politika am Montag, 30. April 2018

A szociknál évtizedes hagyomány a májusi közös ünneplés. Ők idén sem hagyják ki a városligeti majálist, ahol feltűnik majd Ujhelyi István, Hiller István és Havas Szófia is. 

Családi Majális május 1-jén 10 órától 17 óráig a Városligeti Nagyréten. Lesznek gyerekprogramok, játszótér, vidámpark, fórumsátor, véradás és egészségügyi szűrések!

Ne feledjétek, kedden családi majális a Városligetben!bit.ly/2Hnp7r9

Gepostet von MSZP am Freitag, 27. April 2018

A Párbeszéd különutas majálist szervez, nem közösködik a szocikkal: a Római-parton tarták ünnepi programjukat. Tavaly hiába ígértek ingyen sört és virslit, a kutya sem volt rájuk kíváncsi, még az LMP is lesajnálta őket. Idén az ingyen virslin és sörön felül már limonádét is kínálnak az érdeklődőknek, Karácsonyék emelték a tétet tavaly óta.

Fodor Gábor pártja csendben van, és látszólag csak a május 9-i zászlómarkolászásukra készülnek

Az Együtt, miután pofára esett a választásokon, a megszűnés gondolatával kacérkodik. Juhászék most leginkább a kalapozással vannak elfoglalva, amivel nagyon jól haladnak, már 130 millió forintot sikerült összekunyerálniuk. Az ő majálisuk is elmaradni látszik.

Fotó: MTI (archív)

Az egyetlen erő, aki időben konkrétumokat is fel tudott mutatni május 1-i programjával kapcsolatban, a Munkáspárt volt:

Hozd magaddal a családod, barátaid és vegyél részt velünk egy vidám hangulatú ünnepi felvonuláson és majálison. Gyülekező Budapesten VI. kerületben a Kodály köröndnél 2018 május 1-én, reggel 09:00-kor.

09.00 Gyülekező a Kodály Köröndön

10.00 Thürmer Gyula beszédet mond a jelenlévőknek

10.30 Felvonulás a Városligetbe

12.00 Thürmer Gyula beszédet mond a városligetben

13.00 Kulturális műsor: Csepregi Trió

A Momentum Mozgalom már tavaly is tüntetéssel készült május 1-jére, ez alkalommal pedig próbálják egyszemélyben meglovagolni az ellenzéki csalódottságot, amíg a többi párt saját magával és a maga impotenciájával van elfoglalva:

A civilek által szervezett tüntetések eszméletlen közösségi élményt és erőt adnak, a Momentum feladata pedig az, hogy május 1-én nemcsak világos célt, de eszközt is adjunk az elnyomással szembeni közös harchoz. Ugyanis a hatalmat előbb-utóbb csak egy szervezett mozgalmi erő tudja megdönteni. Ezt építi a Momentum immáron több, mint egy éve. Ehhez keressük a szövetséget veletek – ehhez keressük a társakat közületek!

-EN-