Fotó: ShutterStock/AM113
Hirdetés

Bár a Szentszék február 27-én jelentette be Ferenc pápa látogatását, az előkészítő munkálatok már korábban megkezdődtek. Tóth Tamás atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Demokratának elmondta, a hivatalos bejelentés előtt kétszer is járt Magyarországon egy vatikáni delegáció, amely állami és egyházi illetésekkel is egyeztetett a lehetséges helyszínekről, programokról.

Kossuthból Szent Péter tér

Ferenc pápa országlátogatásra érkezik hazánkba, de a Szentatya kora és egészségi állapota miatt csak budapesti helyszínek jöhettek szóba, magyarázza Tamás atya, a pápa magyarországi látogatásának általános koordinátora.

– A magyarországi püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel való találkozó ideális helyszínének a Szent István-bazilika bizonyult, a vasárnapi szentmisét pedig nem is lehetne méltóbb helyen megtartani, mint a nemzet főterén. Egy apostoli látogatásnak vannak fix, protokolláris eseményei, mint például az adott ország államfőjénél tett udvariassági vizit. A végleges programot a Szentszék határozta meg, de a fiatalokkal való találkozás a Papp László Sportarénában és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem felkeresése is a magyar fél javaslatára került be a programok közé. A koordinátor hozzáteszi, Ferenc pápával együtt egy hetvenöt fős nemzetközi újságírócsoport is Magyarországra érkezik, és a delegáció – segítők, biztonsági személyzet – is körülbelül ugyanennyi főből áll. A pápa az országlátogatások során mindig az Apostoli Nunciatúrán, ezúttal Vatikán magyarországi nagykövetségén száll meg.

Tóth Tamás

Mint megtudtuk, a Szent István-bazilikában csak regisztrált személyek lehetnek jelen, akiket az egyházmegyék, illetve a magyarországi szerzetesi konferenciák delegálnak. Érdemes azonban a Bazilikához is kilátogatni, hiszen kivetítőkön lehet követni az eseményeket mindhárom napon. A közmédia az egyházfő minden programját közvetíti, kivéve a nem hivatalos magánlátogatásokat: a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthon felkeresését és a jezsuita rend tagjaival történő találkozást az Apostoli Nunciatúrán.

Korábban írtuk

A Szentatyát elkíséri a pápai főszertartásmester, valamint vatikáni szertartásmesterek is, de jelen lesznek magyar ministránsok, papnövendékek is a római és görögkatolikus szemináriumokból, aminek külön jelentőséget ad, hogy a szentmisére a papi hivatások vasárnapján kerül sor.

A Kossuth térre reggel hat órától várják a hívőket, a teret a Rákóczi út, a Szabadság tér és a Bajcsy-Zsilinszky út irányából lehet megközelíteni. Az északi oldalt – a Kossuth-szoborcsoport felőli részt – lezárják, mert ott kap helyet a pápai oltár és a sekrestye, az ezzel kapcsolatos munkálatok már a múlt héten elkezdődtek. A Szentatya kilenc órakor érkezik a térre, ahol a pápamobillal körbemegy, hogy üdvözölje a híveket.

– A szentmise után az Úrangyala imádságot húsvéti időszakban helyettesítő Regina caeli ima következik, amelyet a pápa vasárnaponként, dolgozószobájának ablakából szokott elmondani, így a Kossuth tér egy rövid időre Szent Péter térré fog változni – jegyezi meg Tamás atya.

Anna nővér boldoggá avatása

A három nap egyházi vonatkozású eseményei egy-egy téma köré szerveződnek: ezért találkozik a Szentatya a papság és a szerzetesek képviselőivel a Szent István-bazilikában, az elesettekkel és segítőikkel az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a fiatalokkal a Papp László Sportarénában és a tudomány képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A pápa szombati programja zárt körű, nem hivatalos magánlátogatással kezdődik a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban, amelyet Fehér Anna nővér hozott létre a legelesettebbek megsegítésére. A XII. kerületi, Mátyás király úti intézmény vak, látás-, mentálisan sérült vagy járásképtelen gyermekeknek nyújt ellátást. Lapunkban többször is írtunk Anna nővérről és az általa alapított otthonról, amelynek sorsát mi is szívünkön viseljük.

Békeffy Magdolna, a Fehér Anna Nővér Alapítvány kuratóriumi elnöke a Demokratának elmondja, Fehér Anna nővért korábban több illusztris vendég is felkereste. 1986-ban Boldog Kalkuttai Teréz anya látogatott el hozzá, amikor még a Szent Anna-templom egy kicsiny, alagsori helyiségében gondozta a vak, halmozottan sérült gyermekeket. Anna nővér sok bátorítást és biztatást kapott Teréz anyától, hogy folytassa a misszióját. 1988-ban pedig Barbara Bush, George Bush amerikai elnök felesége is felkereste, és az egykori first lady közbenjárásnak köszönhető, hogy Anna nővér a Kádár-rendszerben megkapta azt a Mátyás király úti ingatlant, amely később az Orbán-kormány segítségével bővült tovább óvodával és általános iskolával.

– Fehér Anna nővér már két éve nincs közöttünk, de hiszem, hogy közbenjárt az égieknél annak érdekében, hogy a Szentatya látogatást tegyen az intézményben. Anna nővér nemcsak egy otthont hozott létre, hanem megalkotott egy gyógypedagógiai módszert is, amelynek segítségével a sérült gyerekekből – köztük olyanokból is, akikről még a szüleik is lemondtak – önálló és a társadalom számára hasznos embereket nevelt: van közöttük jogász, tanár és zenész is. A Szentatya látogatása azt üzeni nekünk, hogy Ferenc pápa elismeri Anna nővér munkáját. Abban bízom, ha a Szentatya személyesen is meggyőződik róla, hogy Anna nővér mit tett a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekért, elindulhat a boldoggá avatása – mondja Békeffy Magdolna. Hozzáteszi, a felnőtt korú gondozottak között vannak olyanok, akik II. János Pál pápával is találkoztak, mert amikor a pápa Magyarországon járt, Anna nővér kivitte őket a repülőtérre, hogy lássák a Szentatyát.

A pápa programja

Április 28.
10.00: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, hivatalos fogadtatás (nem nyilvános esemény)
11.00: Ünnepélyes fogadtatás a Sándor-palota előtti téren
11.30: Udvariassági látogatás a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában
11:55: Találkozás a miniszterelnökkel
12.20: Találkozás az állami hatóságok, társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita Kolostor épületében
17.00: Szent István-bazilika (Találkozás a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal)

Április 29.
08.45: Magánlátogatás a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban (nem nyilvános esemény)
10.15: Árpád-házi Szent Erzsébet-templom; találkozás szegényekkel és menekültekkel
11.30: Istenszülő Oltalma-templom; látogatás a görögkatolikus közösségnél
16.30: Papp László Budapest Sportaréna; találkozás a fiatalokkal
18.00: Apostoli Nunciatúra; magántalálkozó a Jézus Társasága tagjaival (nem nyilvános esemény)

Április 30.
09.30: Kossuth tér, szentmise
16.00: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar; találkozás az egyetemi és kulturális élet képviselőivel
17.30: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér; hivatalos búcsúztatás (nem nyilvános esemény)

Felhívni a világ figyelmét

Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő lapunknak kiemeli, az apostoli látogatások célja mindig pasztorális: a római pápa mint a katolikus egyház feje felkeresi híveit, hogy megerősítse őket a hitben.

Jézus ezzel bízta meg Péter apostolt, Ferenc pápa pedig, mint Péter utódja, teljesíti a feladatot. Az elmúlt fél évszázad pápalátogatásainak ez volt a fő célja, a másodlagos pedig a misszió, azaz elvinni az örömhírt azokhoz is, akik nem tartoznak a katolikus egyházhoz – mondja. Szerinte ezt a küldetést teljesíti a pápa akkor is, amikor nemzetközi szervezetekhez látogat, felszólal az ENSZ-ben vagy éppen az Európa Tanácsban. Kérdésünkre, várható-e, hogy a Ferenc pápa által megfogalmazandó üzenetek között a mielőbbi békekötés is szerepet kap, úgy válaszol, hogy a pápáknak a béke szolgálata mindig elsődleges küldetésük.

– Január elsején, a béke világnapján a pápa külön üzenetben fordul nemcsak a hívőkhöz, hanem az állam- és kormányfőkhöz is. Az elmúlt fél évszázad pápái kifejtették a békére vonatkozó katolikus tanítást, amelynek legfontosabb üzenete, hogy nincs béke igazságosság nélkül, ugyanis ha a béke nem igazságos, az emberek nem érzik annak, akkor nem lesz tartós – mondja Érszegi Márk Aurél. Szerinte ez két helyszínen kerülhet szóba. A Karmelita Kolostorban, ahol a pápa a magyar állam képviselőivel találkozik, valamint a Kossuth téri szentmisét lezáró Mária-imádság során.

Érszegi Márk Aurél

Emlékeztet rá, hogy 1991-ben II. János Pál pápa a Hősök terén celebrált mise végén egy aktuálpolitikai témát is megemlített, amikor kifejezte aggodalmát a Gorbacsov elleni puccs kapcsán. A vatikáni nagykövetség korábbi munkatársát megkérdeztük arról is, milyen viszony fűzi Ferenc pápát Magyarországhoz. Kérdésünkre elmondta, amikor Ferenc pápa még Buenos Airesben élt, rendszeresen meglátogatta az ottani angolkisasszonyok kollégiumát, amelyet a kommunizmus elől menekülő magyar apácák hoztak létre emigráns honfitársaik számára.

– A magyar apácák meséltek neki Magyarországról, a magyarok bátorságáról, hűségéről, hazaszeretetéről. Csíksomlyói látogatásával kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, hogy az volt az első nagyobb találkozója magyarokkal, ahol magyar szentmisét celebrálhatott. Mélyen megérinthette az esemény, hiszen a magyarság számára oly fontos csíksomlyói Szűz Mária-szobornak aranyrózsát ajándékozott, amely az egyik legrégebbi pápai kitüntetés. Csíksomlyó lett az első Kárpát-medencei kegyhely, amelyik ezt megkapta a pápától. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétele nem volt magától értetődő, mert az elmúlt húsz évben a budapesti volt az egyetlen ilyen esemény, amelyen a pápa személyesen részt vett. Ferenc pápa már akkor is nagyon szeretett volna Magyarországra jönni, de még ezzel együtt is példátlan gesztusnak számított részéről, hogy már a hazafelé tartó repülőúton megígérte, hamarosan visszatér – magyarázza Érszegi Márk Aurél. Hozzáfűzi, az Eucharisztikus Kongresszuson olyan élmény érte a pápát, valami olyat tapasztalt hazánkban, amelyre most mindenképp szeretné felhívni a világ figyelmét: ez lehet a béke melletti kiállásunk, a hazánkban lévő békés, ökumenikus együttélés vagy a magyar állam családpolitikája is.

Fotó: Vatican Media

Közös állásponton

Ferenc pápának rendkívül rokonszenves a karakán, bátor kiállás olyan értékeink mellett, amelyeket esszenciálisnak tartunk – mondta a Demokratának dr. Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarországnak a Szentszék és a Szuverén Máltai Lovagrend mellé akkreditált nagykövete.

– Hogyan jellemezné Magyarország és a Vatikán közötti kapcsolatot?

– Nagy örömömre szolgál, hogy olyan időszakban lehetek Magyarország szentszéki nagykövete, amikor hazánk számára különös jelentőséggel bír e reláció: több pápalátogatás is megvalósul, állami vezetőink havi rendszerességgel tesznek hivatalos látogatást a Vatikánban, nézetazonosság van államaink között lényeges kérdésekben, és ami a legfontosabb: Európa és a világ keresztény arcának megőrzésén munkálkodunk. Ferenc pápának rendkívül rokonszenves a karakán, bátor kiállás olyan értékeink mellett, amelyeket esszenciálisnak tartunk. Nos, Magyarország ilyen attitűdöt mutat: nyíltak kiállunk a keresztény értékek mellett, legyen az a hitvédelem, a hagyományos házasság, a család, a gyermekvédelem vagy az üldözött keresztények megsegítése világszerte.

– A pápa látogatása hogyan gazdagíthatja a két állam jövőbeni kapcsolatát?

– A pápalátogatás mindig bensőséges találkozás a világegyház feje és nyája, egy nemzet közössége között, olyan mozzanat, amely új lendületet, a hitben való megerősödés élményét adja egyénnek és közösségnek egyaránt. Elismerés hazánk ezeréves keresztény közösségének, hogy – legutóbb a kommunizmus idején tapasztalt – véráldozatok útján is megőrizte hitét. A Szentatya meglepődött a 2021. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával Budapesten tett látogatásakor, hogy milyen élő és intenzív az emberek hite itt. És az, hogy majd negyvenöt évnyi kommunizmus, ateista államszocializmus után háromszázezer hívő vonult végig az Andrássy úton fáklyákkal a kezében imádkozva. Mi ez, ha nem csoda?!

– Magyarország az első ország, ahová másodszor is ellátogat Ferenc pápa. Minek köszönhető, hogy Magyarország Ferenc pápa kitüntetett figyelmét élvezi?

– Bizony, óriási megtiszteltetés ez, és valóban fel kell tegyük magunknak a kérdést, hogy mivel érdemeltük ki ezt. Államfőnk kedves személyiségével vagy jól sikerült diplomáciai akciókkal? Vagy sokkal inkább egy nemzet teljesítményét honorálja ezzel a Szentatya: egy olyanét, amelynél sok, hűséggel kiállt megpróbáltatás után újra felívelőben van a hitélet, ahol a politika és az egyház jól együtt tud működni a keresztény értékek mellett, ahol a jövő keresztény generációja biztosítva van azáltal, hogy diákjaink jelentős része egyházi iskolába jár? Ferenc pápa nagyköveti megbízólevelem átadásakor mesélte nekem, hogy először Buenos Airesben lépett személyes kapcsolatba magyarokkal, ahol az 1956-ban Argentínába menekült Ward Mária-nővérekkel találkozott. A velük folytatott beszélgetések nagyban meghatározták hazánkról alkotott képét. Az üldöztetést saját bőrükön megtapasztaló szerzetesek nagy példaképe volt Mindszenty József bíboros, akinek nagy tisztelője a Szentatya.

– Milyen diplomáciai jelentősége van a látogatásnak?

– A Szentatya apostoli útja főpásztori és államfői látogatás egyaránt: alapvetően államaink közötti kapcsolatot és a Magyar Katolikus Egyház és a Szentatya közötti köteléket hivatott megerősíteni. Nem szabad azonban aktuálpolitikai akcióként tekinteni minderre. Nincsenek és nem is lesznek olyan politikai mozzanatok a látogatás során, amelyeket ne tartalmazna a hivatalos, meghirdetett program.

– A béke és a fegyverkezés kérdésében Ferenc pápa és hazánk politikai vezetői egy álláspontot képviselnek. Ferenc pápa Magyarországra való látogatásában szerepet játszik-e az, hogy hazánk békepárti ország?

– Valóban azonos állásponton vagyunk a tekintetben, hogy az azonnali fegyverszünetet, a mindannyiunkra súlyos következményeket rovó orosz–ukrán háború mielőbbi végét óhajtjuk. Ferenc pápának, ahogy a magyar kormánynak is, sokan a szemére vetik, hogy kiegyensúlyozott a felek között. Meggyőződésünk, hogy csak ez a fajta, a párbeszédre nyitott hozzáállás tudja lehetővé tenni az ellenfelek közötti megegyezést.

– Várható-e, hogy a Szentatya Magyarországról is a mielőbbi békekötést fogja szorgalmazni?

– Ferenc pápa hazánkba utazva olyan államban tesz látogatást, amely tőszomszédságban van Ukrajnával, amelynek területén több mint egy éve háború dúl. Nyilvánvaló, hogy őszentsége, aki folyamatosan imádkozik és könyörög a békéért, a magyar hívekkel közös imádságban is ezért fog majd folyamodni.