Fotó: MTI/Komka Péter, szerk.
Hirdetés

Minden rendszer egyvalamiből ért: az erőből – jelentette ki, arra kérve a választókat, hogy mutassanak erőt. Hozzátette, ha így tesznek, akkor „a rezsim fog bukni”, míg ha pártja most rosszul szerepel, akkor a Fidesz „kivégzi” a Jobbikot és az ellenzéket.

Arról beszélt: a Fidesz ezúttal sem kívánja a véletlenre bízni a választás végkimenetelét. Azt mondta, csak hozzá tízes nagyságrendben jutottak el információk arról, hogy nyomortelepeken, cigánytelepeken élelmiszercsomaggal vagy készpénzzel bírják rá az embereket a voksolásra, majd mikrobuszokkal szállítják őket a szavazóhelyiséghez.

Kérdésre válaszolva jelezte: egyelőre összegzik az ilyen bejelentéseket, és vizsgálják, mely esetekben fordulhatnak a hatóságokhoz.

Jakab Péter közölte: a magyar emberek olyan jövőt érdemelnek, ahol minőségi munkáért minőségi bért fizetnek, ahol a lopásért börtön jár, a migrációt pedig nem plakátokkal, hanem a határőrség ismételt felállításával állítják meg.