Hirdetés

Potápi Árpád János felidézte: a nemzetpolitika egyik legátfogóbb, több évtizede működő támogatási programja a Szülőföldön magyarul program – közismert nevén oktatási-nevelési támogatás -, amellyel a magyar kormány 2003 óta mond köszönetet azoknak a külhoni magyar családoknak, akik gyermeküket magyar oktatási intézménybe íratják.

Kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a programot átalakítják, a program keretében nyújtott támogatást pedig megtöbbszörözik.

Elmondta: első intézkedésként az orosz-ukrán háború negatív hatásait elszenvedő, de szívósan kitartó kárpátaljai magyar családokat szeretnék kiemelten támogatni, ezért a kárpátaljai magyar óvodások, iskolások és egyetemisták még ez év januárjában egyszeri, megemelt támogatásban részesülnek, amelynek összege bruttó 100 ezer forint, az eddig nyújtott támogatás több mint háromszorosa.

„Továbbra is úgy véljük, hogy az anyanyelvi oktatás a nemzeti közösség megmaradásának egyik legfontosabb pillére. Bízunk abban, hogy Ukrajna a nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően, mielőbb helyreállítja a kárpátaljai magyarság oktatási és nyelvi jogait” – fogalmazott az államtitkár.

Korábban írtuk

Kijelentette: az elhúzódó háborús hónapok után „sem feledkezünk meg azokról, akik kitartanak és helytállnak”. „Mert a magyar összetartó és gondoskodó nemzet!”