Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 9.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 9.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Freitag, 9. Oktober 2020

Müller Cecília a sok tiszaújvárosi koronavírus-fertőzöttel kapcsolatban elmondta, a vizsgálatok során 173 embert nyilvánítottak a hatóságok szoros kontaktnak.

Az emberek elkülönítése a szálláshelyeken megtörtént, a cél, hogy ne vigyék be innen a fertőzést a városba – emelte ki.

Közölte, a járványügyi bevetési egység azonnal megkezdte a helyszínen a munkát, a honvédség pedig megkezdte a terület fertőtlenítését.

A szakember hozzátette: a járványra már hetek óta a közösségi terjedés a jellemző, tehát bárki, bárhol elkaphatja a fertőzést, azonban ennek ellenére gócpontok, „esethalmozódások” kialakulhatnak. A tiszaújvárosi helyzet is ilyen.

Beszélt arról, hogy csütörtöktől új, dinamikus adatszolgáltatást nyújtanak a kórházak a járványhelyzetről. A pandémia második hullámában fontos a naprakész információk begyűjtése a szükséges intézkedések, a védőeszközök eljuttatása és a kórházak kijelölése miatt – mondta Müller Cecília.

Felhívta a figyelmet arra, hogy emelkedik a kórházban ápoltak száma, és a beteg állapota középsúlyosból rövid idő alatt súlyossá válhat. Továbbra is azt kéri, ha bárki bármilyen – a fertőzésre utaló – tünetet észlel magán, jelentkezzen a háziorvosánál, hogy elvégezzék nála a laboratóriumi tesztet.

Az országos tisztifőorvos elmondta, megtörtént a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció kiértékelése, amelyből kiderült, hogy a lakosság a legnagyobb arányban a maszkviselésre irányuló intézkedést támogatta, amely egybecseng a járványügyi intézkedésekkel és szabályokkal.

Hirdetés

Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy lenne olyan „levél”, amelyben arra kérnék az orvosokat, hogy többször is használják az FFP2 maszkokat. Müller Cecília elmondta, a kórházparancsnokoktól rendszeres jelentést kapnak az egyéni védőeszközök mennyiségéről. Jelenleg minden intézménynek kétheti tartaléka van ezekből.

Arra a felvetésre, hogy az iskolákban eltérően használják a járványprotokollt, Müller Cecília azt mondta, a köznevelési intézményeknek kiadott előírás tartalmazza a szabályokat és ajánlásokat. De ezzel együtt minden intézményben a helyi viszonyokra alkalmazva kell meghozni a szükséges intézkedéseket. „Általában azt lehet mondani, hogy egy osztályközösség hasonlóan bírálandó el, de ez sem jelenthető ki minden esetben” – mondta.

Az adott iskolára vonatkozó aktuális járványügyi intézkedések attól függenek, hogy a hatóság kit minősít szoros kontaktnak – jelezte.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi adatok ismeretében a hatóságok kézben tartják-e a járványt, az országos tisztifőorvos igennel felelt. Közölte: minden fertőzésgyanús esetet kivizsgálnak, és aki rászorul, megkapja a kórházi ellátást a kijelölt intézményekben.

Szintén kérdéssel kapcsolatban elmondta, hogy a tömegközlekedési eszközökön nem ajánlja a gumi- és más kesztyű használatát, sokkal célravezetőbb a gyakori kézfertőtlenítés.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek kórházban, hazaengedése előtt ajánlott, hogy a PCR-tesztet végezzenek el nála. Ha egyéb betegség miatt volt kórházban valaki, akkor nincs szükség PCR-tesztre.

A járványügyi adatokról elmondta, 1176 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 35 222-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 15 beteg, így az elhunytak száma 913-re emelkedett.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy az elhunytak között többen többféle krónikus alapmegbetegedésben szenvedtek, és öt embernél vírusos tüdőgyulladást neveztek meg halálokként, tehát – mint mondta – a közvetlen halálok koronavírusos megbetegedés volt.

Kórházban 993 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 82-en vannak lélegeztetőgépen.

Korábban írtuk

Október 12-én megnyílik a Magyarország és Szlovákia közötti Cered-Tajti határátkelőhely a személyforgalom számára – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a sajtótájékoztatón.

Gál Kristóf közölte: hétfőtől Cered és Tajti között naponta két alkalommal – reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között – biztosított a határátlépés a kétoldalú személyforgalom számára.

A szóvivő az ingázókat érintő különleges szabályokra vonatkozó kérdésre elmondta, annak rendjét a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendeletben határozták meg. Hozzátette: az ingázó akár ki-, akár belép az országba, az országhatártól számított 30 kilométeren belül köteles tartózkodni és a tartózkodás időtartama nem haladhatja meg a 24 órát.

Gál Kristóf elmondta: a maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 33 esetben intézkedtek a rendőrök csütörtökön, hatszor azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 27 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait.

A rendőrök 21 alkalommal figyelmeztetéssel éltek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki, tíz embert feljelentettek – ismertette.

Kiemelte: a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta csütörtök éjfélig a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban elkövetett szabálysértések miatt országosan 979 esetben intézkedtek a rendőrök.

A zenés-táncos rendezvények megtartására, valamint a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok be nem tartása miatt csütörtökön 11 esetben tettek feljelentést a rendőrök. Gál Kristóf elmondta azt is, hogy csütörtökön az ország területén történő átutazásra vonatkozó szabályok megsértése miatt két embert figyelmeztettek, 74-en helyszíni bírságot kaptak, egy átutazót pedig feljelentettek a rendőrök.

Közölte azt is, hogy csütörtökön 3298 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 518-at az ország területére belépőknél. Jelenleg 22 385-en vannak hatósági házi karanténban. A rendőrök csütörtökön 10 546 esetben a helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karantén betartását, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 33 embert pedig feljelentetek. A karantén elektronikus ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt 1043-an használják.

A hatósági házi karantén ellenőrzésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az ellenőrzéseket a rendőrszakmai és a járványügyi szabályok szerint végzik úgy, hogy ezek módja és gyakorisága ne sértse a karanténra kötelezett magánélethez fűződő jogát. Gál Kristóf hangsúlyozta, hogy a karanténra kötelezettek közül azoknak, akik használják a Házi karantén elnevezésű mobilalkalmazást, már nem kell személyes ellenőrzésre számítaniuk, mivel a regisztráció után elektronikusan ellenőrzik őket.