Hornung Ágnes közölte, hogy az átalakítás miatt volt egy kis eltolódás a pályázatok kiírásának ütemezésében, de október 20-ára az idei utolsó pályázatokat is sikerült közzétenni, és várhatóan novemberben megkezdődik az idei támogatások kifizetése is.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy esetleg szigorúbb lesz-e az új rendszer, több feltételnek kell-e megfelelni a jövőben, az államtitkár nemmel válaszolt.

A jogosultak köre és a pályázati felhívások hasonlóak a korábbiakhoz, viszont eddig a különböző pályázatokat nem lehetett összehasonlítani, mert a jelentkezésnél más-más űrlapokat kellett kitölteni – mondta Hornung Ágnes.

Az átalakításnak éppen ezért az a célja, hogy a programok összehasonlíthatók legyenek, valamint mindenki számára látható és mérhető legyen azok hatékonysága – emelte ki az államtitkár.

Korábban írtuk

Hornung Ágnes azt mondta, a kormány és a programért felelős tárca pontosan szeretné látni, kik vesznek részt a programban és évek múltán a tudásuk hogyan hasznosul, mert nemzetgazdasági érdek, hogy a Magyarországon tanuló fiatalok itt is bontakoztassák ki tehetségüket, hiszen ez a GDP-hez is hozzájárul.

Az átalakításnak egyéb gyakorlati haszna is lesz, a minisztérium ugyanis létrehoz egy tehetségtérképet, amely régiókra lebontva és tehetségterületek alapján segíti a fiatalokat és a szüleiket, tanáraikat abban, hogy hatékonyabban válogassanak az elérhető programok közül – jegyezte meg Hornung Ágnes.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a 15 éve indult NTP-ben eddig 34 mil­liárd forint értékben 19 ezer projektet támogattak, amelyekben évente 300-350 ezer fiatal vehetett részt.

A program évente több milliárd forintból működik: az emberek az adójuk második egy százalékát ajánlották fel a program javára, a kormány pedig ezeket a felajánlásokat egészíti ki, így alakul ki a program éves kerete. Az adóhatóság szeptemberi adatai szerint idén több mint kétmilliárd forintnyi egyszázalékos felajánlás jött össze, ami rekordnak számít – számolt be Hornung Ágnes.

Az államtitkár kitért arra, hogy vannak új kezdeményezések is, például a STEMpont elnevezésű felhívás, amelyre egyetemek tudnak jelentkezni a műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai területek népszerűsítése érdekében.

Szintén új kezdeményezés a Tehetségközelben nyílt pályázat, amelynek az a célja, hogy a fiatalok a lakóhelyükhöz közel juthassanak be tehetséggondozó programokba vagy kaphassanak egyéni mentorálást. Erre a pályázatra köznevelési, szakképző és felsőoktatási intézmények, egyházi szervezetek, civil szervezetek, közművelődési intézmények és múzeumok, határon túli szervezetek egyaránt pályázhatnak – ismertette Hornung Ágnes.

Az államtitkár közölte, a legfőbb cél, hogy egyetlen tehetség se vesszen el, és mindenki lehetőséget kaphasson a képességei kibontakoztatására.

Ehhez pedig fontosak a lehető legpontosabb információk arról, hogy kik vesznek részt a programban, hol tartanak tehetségük kibontakoztatásában, milyen további ösztönzésre van szükségük, és végül hogyan hasznosul a tudásuk – hangsúlyozta Hornung Ágnes.