Résztvevők a Diákok a tanárokért Facebook-csoport Visszavágó – El a kezekkel a tanárainktól! elnevezésű demonstrációján a Belügyminisztérium Széchenyi István téri épületénél 2022. október 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A diákok felhasználása pártpolitikai célokra ugyanis sérti az alaptörvényt és az UNICEF ezzel kapcsolatos állásfoglalását is. 

A gyermekek alapvető emberi jogokkal, saját nézetekkel, érzésekkel rendelkező individuumok – fogalmazott ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán, idézve egy 2019-es nyílt levelet, amit – többek között – az alapvető jogok biztosa is jegyzett, és a magyar UNICEF oldalán jelent meg, arra kérve az európai parlamenti választásra készülő pártokat, hogy tartózkodjanak a gyerekek szerepeltetéseitől a rendezvényeiken. A Századvég jogi szakértője kiemelte: az iskolák politikai semlegességének követelménye pontosan ezért alapvető, mert ezáltal biztosítható, hogy a gyermekek ne válhassanak a politika eszközévé.

„Ennek jogi alapja az alaptörvény, ami amellett, hogy explicit kijelenti, hazánk külön intézkedésekkel védi többek között a gyermekeket, jogot biztosít számukra a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez is.”

A Századvég munkatársa kiemelte: olyan erős ez a követelmény, hogy még az önkéntességet is felülírja, vagyis az alapvető jogok biztosának megfogalmazása szerint „a gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, illetve felhasználását nem igazolja és nem is igazolhatja az önkéntesség, a beleegyezés. Önmagában a szülői hozzájárulás igénylése is jogsérelemhez vezethet, ugyanis a szülőt közvetve vagy közvetlenül a politikai nézetei, szimpátiája kifejezésére kényszerítheti, és e kényszerhelyzet elszenvedője végső soron a gyermek lesz.”

„A mostani helyzet annyiban eltérő, hogy míg kampányidőszakban a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) bejelentést követően jogosult bírságot kiszabni, a kampányidőszakon kívül ez a jogosítvány nem áll rendelkezésre az NVB-nél. Ez azonban fokozza a pártok eddig is fennálló felelősségét, egyfajta morális mérceként is szolgál gyakorlatuk értékelésében” – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.