Hirdetés

Juhász Hajnalka (KDNP) politikai nyomásgyakorlással vádolta az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságát, amelynek delegációja múlt héten járt Magyarországon. Szerinte a bizottság tagjai még a látszatára sem törekedtek annak, hogy megadják a tiszteletet a magyar képviselőknek. Hozzátette: a magyar kormány konstruktív párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó uniós források ügyében, az EP delegációja viszont mindent megtett annak érdekében, hogy ezt befolyásolja. Elutasította a Magyarország ellen folytatott „politikai boszorkányüldözést”. Megjegyezte: a delegációban kísérőként vett részt Cseh Katalin Momentumos EP-képviselő, aki ellen uniós forrásokkal kapcsolatos csalás miatt nyomoznak, ez pedig a bizottság hitelességét is megkérdőjelezi.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szintén nyomásgyakorlással vádolta az EP költségvetési ellenőrző bizottságát, amelynek szerinte az a célja, hogy ne utalják Magyarországnak a neki járó uniós forrásokat. Hozzátette: a bizottság ezzel a magyar emberekre is nyomást gyakorol, mondván, ha nem változtatnak az álláspontjukon a gender, a háború és a migráció ügyében, akkor nem kapnak uniós forrásokat.

Kijelentette: a kormány továbbra is a kitart a magyar emberek véleménye mellett, Magyarországon nem lesz nem háború, migráció és a „genderőrület”.

Bírálta a baloldalt, szerinte Gyurcsány Ferenc és a „Soros dollárokkal kitömött” baloldali koalíció a neki járó forrásoktól akarja megfosztani a magyarokat és ezt még hazafias kötelességnek is nevezi.

Korábban írtuk