Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2020. szeptember 14. Karácsony Gergely fõpolgármester érkezik a Fõvárosi Közgyûlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erõsítéséért összehívott ülésére a Városházán 2020. szeptember 14-én.
Hirdetés

Karácsony Gergely kedd este a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy – a januári csökkenés után – már hetek óta újra nő a koronavírus-fertőzések száma. Azt írta: tudja, hogy egyre nehezebb elviselni a korlátozásokat, „mindannyian türelmetlenek vagyunk, és csak azt várjuk, mikor lesz vége”, de amíg nem oltottak be elég embert, a legjobb védekezés a maszkviselés és a távolságtartás.

A főpolgármester hangsúlyozta: „csakis az oltással térhetünk vissza régi életünkhöz”. Ezért nagyon fontos lenne – tette hozzá -, hogy minél több ember megkaphassa a vakcinát.

Karácsony Gergely bejegyzésében reményét fejezte ki, hogy most valóban utoljára kell kérnie, mindenki figyeljen oda, legyen óvatos. Most kell megakadályozni, hogy „belobbanjon” egy esetleges harmadik hullám – írta.

Úgy fogalmazott: „Kérek mindenkit, hogy bízzanak a szakemberekben, bízzanak az oltóanyagban!”

Korábban írtuk