Karácsony Gergely főpolgármesteri megválasztása óta folyamatosan igyekszik a kormánnyal konfrontálódni, ezért a városirányításra kevés ideje marad. A választási ígéretei közül eddig nagyon kevés valósult meg, miközben a Lánchíd-felújításának csúszása miatt emelkedtek a kivitelezés költségei, a problémás buszbeszerzés miatt romlott a tömegközlekedés helyzete.

Hirdetés
Fotó: Hirado.hu, képernyőfotó

Lesújtóan fogalmazott Boros Bánk Levente politológus, aki szerint Karácsony tevékenységének egyetlen eredménye, hogy politikai értelemben túlélte az elmúlt másfél évet, függetlenül attól, hogy lényegé­ben semmilyen eredményt nem tud felmutatni.

„A főváros irányítása még rendkívüli jogrend idején sem egyszemélyes feladat, egy csapattal kell megoldani, ám a politikai alkukon keresztül Karácsonyt rászorították, hogy ne a saját embereiből álljon a csapata. Ez egyébként nehéz is lenne, hiszen egy olyan kis pártot képvisel, amely mögött kevés szakértő áll” – fogalmazott a Médianéző Központ igazgatója a lapnak, kiemelve: Karácsonyt Gyurcsány Ferenc emberei veszik körül, lényegében ő irányítja a Budapestet.

A teljes cikk a Magyar Hírlap oldalán olvasható.

Korábban írtuk