Karácsony Gergelyt azzal kapcsolatban kérdezték a sajtó munkatársai, hogy a 99 Mozgalom gyanús adománygyűjtésével összefüggésben vizsgálatot folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és ennek kapcsán a gyanú szerint a mozgalom számlájára az ismeretlen eredetű több mint félmilliárd forintot befizető Perjés Gábornál és a főpolgármester jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál tartott házkutatás során különböző iratokat foglaltak le az adónyomozók.

Hirdetés

Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, nem ismeri a nyomozás részleteit, a házkutatásokat pedig politikai jellegű eljárásnak nevezte. Szerinte „ez az ügy a magyar jogállamiság látlelete”, és biztos abban, hogy a nyomozás végül cáfolni fogja a sajtóban korábban megjelent híreket.

Kijelentette: fel sem merült benne, hogy jogi főtanácsadóját felmentse a munkavégzés alól, egyúttal Tordai Csabát az egyik legkiválóbb kollégájának nevezte.

Úgy fogalmazott, hogy Tordai Csabánál és Perjés Gábornál olyan ügyben tartottak házkutatást, amely bűncselekményt egyszerűen nem lehetett elkövetni, velük szemben a gyanú megalapozatlan.

Korábban írtuk

Karácsony Gergely szerint a 99 Mozgalom a jogszabályoknak megfelelően tartott anonim adománygyűjtést.