Wintermantel Zsolt a portál értesüléseire alapozva azt írta, hogy 2020. óta Budapestnek 7,4 milliárd forintot kellett fizetnie a fővárosnak a MÁV-HÉV és a Volán által nyújtott szolgáltatásokért, jövőre pedig 8,6 milliárd lett volna a fizetendő összeg, amit nem fogadtak el.

Hirdetés

Tehát 1,2 milliárd forint emelkedés (amely az infláció töredéke) miatt dobta el a főváros a további együttműködés lehetőségét, teljességgel veszélybe sodorva a Budapest-bérlet további fenntarthatóságát – fogalmazott a politikus.

Wintermantel Zsolt azt is írta: Karácsony Gergelyéknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy az együttműködést szabályozó szerződés december 31-én lejár, ennek ellenére a főváros „az égegyadta világon” semmit nem csinált a szerződés meghosszabbítása érdekében addig, amíg meg nem jelent a hír az interneten a szerződés lejártáról.

Korábban írtuk