Az elmúlt években Soros György alapítványa által 150 millió forinttal finanszírozott, tehát a spekuláns támogatási ügyeiben vélhetően naprakész Átlátszó nagy összeállítást közölt a milliárdos elmúlt években globálisan és Magyarországon elhelyezett forrásairól – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Ebből kiderül, hogy 2016 és 2021 között hazánkban nagyságrendileg 150 szervezetet finanszírozott a Soros-birodalom, összességében több mint tízmilliárd forinttal (28,5 millió dollárral). Ami a teljes támogatotti kört illeti, a legtöbbet, 82 szervezetet éppen a migráció kérdésében kulcsfontosságú 2018-as választás évében pénzelték Sorosék. Ezt követően egyre kevesebb szereplőnek juttattak forrásokat, 2021-ben már csak 31 szervezetnek, amelyek ugyanakkor átlagosan nagyobb támogatásban részesültek.

Maga az Átlátszó is megjegyzi, hogy a vizsgált periódusban a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OFS) a legtöbb pénzzel Budapest Főváros Önkormányzatát támogatta, 2020-ban több mint 3,3 millió dollárral, átszámítva több mint egymilliárd forinttal.

Több mint félmilliárd forintot kapott a főpolgármester egy máig ismeretlen forrásból

A portál szerint „a főváros egészségügyi célokra és a fokozottan veszélyeztetett személyek vizsgálatának támogatására kapta az összeget a koronavírus-járvány idején”. A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a korabeli híradások mindössze egymillió eurós segítséget említettek, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester nagyvonalú és nemes gesztusnak minősített.

Karácsony egyébként 2019 novemberében átadta a város kulcsát 90 civil szervezetnek, amelyek között számos Soros-birodalomba tartozó is feltűnt. 2021–2022-ben pedig a főpolgármester több mint félmilliárd forintot kapott máig ismeretlen forrásból, döntő részben euróban és fontban a végül elbukott kampányára.

Szintén érdekes, hogy Karácsony Gergely korábbi főtanácsadója, a balliberális kampányra az Egyesült Államokban több milliárd forintot felhajtó Korányi Dávid az European Council on Foreign Relations nevű, szintén Soros által pénzelt csoportban együtt vesz részt a spekulánssal és annak örökösével, Alexander Sorossal.

A második legnagyobb támogatást, közel 2,5 millió dollárt, azaz majdnem egymilliárd forintot egy elsőre nem túl ismert, ám annál fontosabb Soros-szervezet kapta. A Civil Kollégium Alapítvány mintegy tíz éve még a Fidesz-székházra támadó Hallgatói Hálózatot „koordinálta”.

Később „a 2022-es választás tisztaságáért, a választók felvilágosításáért” úgynevezett Tiszta szavazás kampányt indított a szintén Soros-hálózatba tartozó TASZ-szal, a Political Capitallel és a balliberális előválasztást lebonyolító aHanggal. Utóbbi alapítóinak egyike egyébként nem más, mint Varga Máté, a Civil Kollégium Alapítvány elnöke. Tehát a második legnagyobb forrást az elmúlt években az a szervezet kapta, amelyiknek elnöke egyben a balliberális előválasztásért felelt.

A harmadik helyen a Soros-birodalom pécsi (Az Emberség Erejével Alapítvány), a negyedik helyen pedig debreceni regionális főszervezője tűnik fel (Alternatív Közösségek Egyesülete). Az ötödik helyen a napokban a saját alapítójának, Kőszeg Ferencnek a pedofíliát relativizáló gondolataitól elhatárolódó Magyar Helsinki Bizottság, a hatodikon pedig a TASZ szerepel, míg a hetedik a korábban Gulyás Mártont is pénzelő Summa Artium nevű szervezet.

A Magyar Nemzet cikkében megjegyzi, hogy a Gyurcsány-kormány botrányt botrányra halmozó titkosszolgálatától 190 millió forintos megbízásban részesült Political Capital az elmúlt időszakban Soroséktól is már több mint százmillió forinthoz jutott.

Emellett több mint negyedmillió dollárral finanszírozta a Soros-alapítványi hálózat az alapításakor a Czeglédy Csabához, Gyurcsány Ferenc bizalmasához kötődő Nyugat.hu kiadóját.

A legkevesebb pénzt az újságírói szervezetek kapták

Az Átlátszó szerzői megjegyzik, hogy „(…) a legkevesebb pénzt az újságírói szervezetek kapták, alig 500 ezer dollárt, vagyis 175 millió forintot”. Ami önmagában talán igaz, de érdemes hozzáfűzni, hogy ezen túlmenően a Nyugat.hu és az Átlátszó mellett még egy sor médiumot, így a Direkt36-ot, vagy éppen a K-Monitort is komoly pénzekkel támogatta a Soros-hálózat.

Végül, de nem utolsósorban, egy olyan nagyobb Soros-közeli médium, mint a 444.hu még ki is maradt az anyagból. A portál kiadójának 2014 óta ugyanis a MDIF Media Development Investment Fund (MDIF) részeként működő Digital News Ventures nevű pénzalap a résztulajdonosa. Az MDIF támogatói és befektetői között pedig megtalálható többek közt a Soros György-féle OSF is.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Az Átlátszó beszámolóját IDE KATTINTVA érhetik el.

Korábban írtuk