Hirdetés

„A Fideszben pontosan lehet tudni, a nőket azért rakják a táblára, hogy aztán le lehessen venni őket. Szerintem kormányszóvivő asszony jövője is nagyjából így néz ki”

– vetette oda pökhendin a női kvótákat ígérő, köztársaságot hirdető Karácsony Gergely, aki egy összeesküvés-elméletet is felvázolt. Szerinte a Fidesznek valójában két jelöltje van.

Az LMP által támogatott Vitézy Dávid kapcsán a főpolgármester azt mondta, az LMP a létét annak köszönheti, hogy 2022-ben az ellenzéki összefogás része volt. Emlékeztetett a Gyurcsány-párt gesztusára, azaz arra, hogy az LMP a DK-tól kapott mandátummal alakíthatott saját frakciót. Karácsony Gergely láthatóan elfelejtette, melyik pártban politizál. Abban a Párbeszédben, amely soha nem mérettette meg magát önállóan egyetlen választáson sem.

Az interjúban Karácsony „bölcs pesti mondásként” hivatkozott a „jobb később, mint soha” elvre, de ez szerinte nem érvényes politikusokra. Úgy tűnik, a főpolgármester nem tartja magát politikusnak, hiszen 2019-ben bérlakásprogrammal is kampányolt, ehhez képest csak most, 2024-ben sikerült egyáltalán bejelenteni a Budapesti Lakásügynökség elindítását, két és fél hónappal az önkormányzati választás előtt.

Annak idején egyébként Karácsony Vitézyt a saját csapatában, a BKK élén is szívesen látta volna…

Korábban írtuk