Hirdetés

Karácsony Gergely azt írta: a sok-sok év halogatás után elkezdett beruházás a határidő előtt, a költségkereten belül, az eredeti terveknek megfelelően, a teljes átláthatóságot biztosítva valósul meg, és ez – sajnos – Magyarországon kuriózum.

„A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről pedig a fővárosiak dönthetnek a most futó Budapesti Lakógyűlésen. A végső döntés az ő kezükben van” – fogalmazott a főpolgármester.

A bejegyzés alatt megosztott videóban Karácsony Gergely elmondta azt is, hogy másfél hónappal hamarabb kezdik el a híd műszaki átadását, és már ezen  a hétvégén el lehet sétálni a Lánchíd pesti oldala előtti sétányon.

A politikus a legfontosabbnak azt nevezte, hogy – ha a hatóságok elvégzik a dolgukat és kiadják a szükséges engedélyeket -, akkor már augusztus 20-án mindenki használhatja a Lánchidat.

Korábban írtuk

„És az, hogy mi lesz a Lánchíd szerepe a jövőben Budapest közlekedésében, hogy megmarad-e a közösségi és szelíd közlekedési módokat kiszolgáló hídként, vagy visszaengedjük az egyéni gépjárműforgalmat (…), ezt ti döntitek el a Budapesti Lakógyűlésen” – hangsúlyozta a főpolgármester a videóban.