Ezúttal fiatal korom városában a sárvári Szent László Kórházat, illetve a szombathelyi Markusovszky Kórházat kerestem…

Posted by Kásler Miklós on Saturday, April 24, 2021
Hirdetés

A tárcavezető ezt szombati Facebook-bejegyzésében közölte, amelyben beszámolt arról, hogy felkereste a sárvári Szent László Kórházat és a szombathelyi Markusovszky Kórházat.

Kásler Miklós emlékeztetett, az utóbbi néhány hétben számos magyarországi kórházat látogatott meg, hogy személyes benyomásokat szerezhessen az intézmények járvány alatti felszereltségéről, helytállásáról.

„Ifjúkorom városában, Sárváron is ugyanazok a benyomások: az itt dolgozók megítélése szerint a járvánnyal kapcsolatban minden felszerelés rendelkezésükre áll, úgy ítélik meg, hogy a járvány lecsengő fázisba került” – fogalmazott.

Közölte, a sárvári kórház legfontosabb teendője az oltások elvégzése és a post covid szindróma ellátására való felkészülés.

Korábban írtuk

Kásler Miklós elmondta, szombathelyi látogatásán először érezte azt, hogy az orvosok és a nővérek megkönnyebbültek és rendkívül bizakodóak. Szólt továbbá arról is, hogy a szombathelyi kórháznak jelentős szerepe lesz a keringési betegségek kezeléséről szóló nemzeti programban.