Kásler Miklós sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2010 után a kormány 500 milliárd forintot fordított a központi régión kívüli egészségügyi fejlesztésekre, majd 2017-től az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 700 milliárd forintot biztosít a főváros és Pest megye egészségügyi intézményeinek megújítására.

Hirdetés

Az EBP-ből az országos intézetek, centrumkórházak, kórházak mellett 32 járóbeteg-szakrendelő fejlesztésére valósul meg 54,1 milliárd forint értékben. Ehhez 2020-ban további 10,4 milliárd, tavaly pedig 10,2 milliárd forintot biztosított a kormány – ismertette. A projekt keretében 12 szakrendelőben már befejeződtek a beruházások.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézethez tartozó gyömrői szakrendelő egyik épülete most teljesen megújult. Kásler Miklós szerint a beruházás szükségességét az elavult, korszerűtlen, több évtizedes állapotok indokolták.

Az épületfejújításon túl orvosi eszközöket is beszereztek; digitális röntgen, leletező állomás, EKG- és ultrahangkészülékek segítik a diagnosztikát – tette hozzá.

Korábban írtuk

A szakrendelő hat település – Gyömrő, Maglód, Sülysáp, Mende, Ecser, Úri – lakosainak nyújt egészségügyi ellátást.