Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Simicskó István közleményében úgy fogalmazott: ezt a harcot azóta is megvívjuk, „igaz, mindig más irányból jönnek a magyar érdekekkel ellentétes elvárások, beavatkozások”.

A XX. század közepén a szovjet tankok és a magyar kommunisták ellenében kellett összefogni, ma pedig „a ránk erőltetett brüsszeli szankciókkal akarják fenyegetni a magyar családokat, a magyarság jövőjét” – írta.

Hozzátette: ahogyan megannyiszor az elmúlt ezer esztendőben, úgy „most sem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, mi történjen hazánkkal!”

Simicskó István azt írta, 1956 hőseinek, akik bátorságból és szabadságszeretetből jelesre vizsgáztak a nagyvilág előtt, példaként kell előttünk állniuk.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: „békeszerető nép vagyunk, így most is mindent meg kell tennünk, hogy mielőbb megkezdődjenek az orosz-ukrán béketárgyalások, majd pedig beköszöntsön a béke”, amely alapja a fejlődő Európának.

Ha nincs béke, akkor nincs szabadság. Ha nincs szabadság, akkor nincs jövő – tette hozzá a KDNP frakcióvezetője.

„Óvjuk meg hazánkat az idegen érdekektől és óvjuk meg Európánkat a háborútól és az elhibázott gazdaságpolitikától” – sürgette közleményében a KDNP frakcióvezetője.