Tájékoztatása szerint a pártszövetség közös jelölteket állít Dunaújvárosban. „A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a Fejér vármegyei településen a június 9-i önkormányzati választásra történő jelöltek állítása során nem alakult ki ellentét a Fidesz és a KDNP között” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a kereszténydemokraták az összetartásban hisznek, nem pedig a széthúzásban.

Hirdetés

„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a dunaújvárosi embereknek ne kelljen újabb öt évig a baloldal semmittevését és szeretett városuk hanyatlását végignézniük” – írta. Sajnálatosnak nevezte, hogy a KDNP dunaújvárosi csoportja jelenlegi vezetőjének magánvéleményét a baloldali sajtó úgy próbálta beállítani, mintha az a KDNP álláspontja volna.

Nyikos László rögzítette: a párt dunaújvárosi polgármesterjelöltje Magyar András, a KDNP álláspontja szerint ugyanis ő „a legjobb választás Dunaújváros és a Dunaújvárosban élők számára.” Ő az a személy, aki végre valódi fejlődést tud hozni a városnak az elkövetkező évekre – fűzte hozzá.

Korábban írtuk