Hirdetés
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

A kereszténydemokrata politikus a hatósági egészségügyi intézkedések mellett kiemelte a gazdasági intézkedéseket is, ezek közül a fizetési moratóriumot, a kilakoltatások és végrehajtások felfüggesztését. Hangsúlyozta: a KDNP számára mindig is fontos volt a „padlóra került” családok helyzetének kezelése.

Üdvözölte a gyes és a gyed továbbélésének lehetőségét. Az előtte elhangzottakat úgy kommentálta: most némileg szelídebb volt az ellenzék hangja, mint békeidőben. Harrach Péter azt mondta: a hétfői szavazás arról szól, hogy a veszélyhelyzetben a járvány végéig vagy a járvány egy bizonytalan időpontjáig terjesszék ki a kormány hatáskörét. Úgy gondolja, ha a bizalom működik, elfogadják a kormányoldal előterjesztését – rögzítette a KDNP frakcióvezetője.