Végveszélyben a világhírű génkutató intézet

A tápiószelei Agrobotanikai Intézet egy Rolls Royce a génbankok – és nemcsak a hazai génbankok – között. Különös és riasztó szellem jelent meg most azonban az intézmény feje fölött. Még nem látni pontosan a körvonalait, még nem tudni, hogy a kapzsiság vagy egyszerűen csak az ostobaság szelleme-e, annyi viszont már most biztos, hogy ezt a műhelyt gyorsan a köpönyege alá dugta. 2006. január 1-jével ugyanis megszűnt a tápiószelei tudományos műhely önállósága, a földművelésitárca beolvasztotta az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetbe.

Akár egy lezuhant repülő a radar ernyőjéről, úgy tűnik el most az Agrobotanikai Intézet a nemzetközi szervezetek látóköréből. Keresni fogják. Hiszen a hivatalos minősítések és szakmai értékelések szerint az intézet a világ 15 legjobb, hasonló jellegű tudományos műhelye közé tartozik. Még 1959-ben hozták létre, igazából viszont csak 1993-ban lett teljesen önálló. Több szempontból is felbecsülhetetlen értékű munkát végez ez a génbank, öszszesen 85 ezer növény továbbszaporítható magvai, pontosabban génjei fölött őrködik, ebből 14 ezer kifejezetten magyar, csak a mi mezőgazdasági kultúránkra jellemző növényfajta. Közéjük tartozik például az a kétféle csicsóka is, amelyek nagy mennyiségű gyümölcscukrot tartalmaznak, s ez a cukor nemcsak négyszer édesebb az egyébként megszokott répacukornál, de egészségesebb is. De itt pihennek a valamikor híres Tisza vidéki és a bánkúti búza magvai, itt pihen az ökörszív paradicsom, az igazi cecei paprika, az ősi magyar eledel, a köles, s például egy egészen egyedi különlegesség, a pilisi len is.

Az intézet munkatársai sokat jártak Erdélyben, ott a szegénység kényszere jobban megőrizte az ősi fajtákat, a kutatók onnan hozták például a batul nevű almát. Munkaigényes fajta, de meghálálja a fáradozást, mert igen gazdag íz- és zamatanyaggal rendelkezik.

Nem kell hangsúlyozni, milyen fontos az Agrobotanikai intézet léte és munkája akkor, amikor a magyar mezőgazdaság egyetlen megmaradási, boldogulási lehetősége a minőségi termelés, ezen belül pedig a biotermesztés. Nemcsak arról van szó, hogy a magyar agrárium nagyon sikeres lehetne ezekkel a termékekkel az EU piacán, sőt, a világpiacon is, de ahogy Orbán Viktor fogalmazott a legutóbbi gazdakongresszuson, Magyarország akár agrárnagyhatalom is lehetne. Különösen akkor fontos mérlegelni ezt, amikor tudjuk, hogy néhány évized múlva az élelmiszer – amelyből most még jelentős fölösleggel rendelkezik sok-sok állam és térség – stratégiai jelentőségűvé válik a Föld sivatagosodása miatt. Akárcsak az ivóvíz.

A munkaigényes, magas minőségű régi-új fajták azonban más szempontból is roppant értékesek. Ezek még teljes mértékben rendelkeznek a rájuk jellemző vitamin- és egyéb elem tartalmakkal. Nemzetközi kutatások bebizonyították, hogy a nagyüzemi termelés, a műtrágyázás, a minél nagyobb gazdaságosságot hajszoló keresztezések és beavatkozások következtében számos növény jelentősen veszített tápértékéből. Az 1900-as évek elején termelt almák tápanyag- és vitamintartalmának csak 25 százalékát tartalmazzák a mai almák… Persze sokkal védettebbek a faggyal, betegségekkel szemben, és rövidebb a termésidejük is.

A másik, ami fontos, hogy a nagy hozamú, nagyüzemi termelésre kialakított fajtákkal szemben a munkaigényes és minőségi fajták, a bioélelmiszerek termesztése jobban ráillik a magyar vidék szerkezetére, a magyar gazdatársadalomra. Ez megtarthatná, sőt, jelentős jövedelemhez juttathatná a falvak lakóit, a termelőket és családi gazdaságokat. A polgári oldal ezt az utat szeretné járni, a szocialista kormány viszont a nagyüzemi termelést erőlteti, s ehhez keres minél „hatékonyabb” termelési formákat. Ezért akarja mindenáron meghonosítani például a genetikailag módosított növényfajtákat. S mi lesz a vidékkel? A gazdák egy része az agrár nagyüzemek cselédje lesz, másik része pedig beáramlik a városokba.

Nincs biztosíték

A tápiószelei Agrobotanikai Intézetet 2005 márciusában átvilágította a mezőgazdasági tárca. A minisztérium vezetése mindent rendben talált, s leszögezte, hogy az intézetnek meg kell őriznie önállóságát. Már csak azért is, mert a tápiószelei műhely koordinálta, azaz hangolta össze a hazai génbankok munkáját is. 2005. december 1-jén mégis megszületett az Agrobotanika és az OMMI összevonásáról szóló határozat. Gráf József mezőgazdasági miniszter a 2006-os költségvetés elvonásaival indokolta a lépést. Hozzátéve, hogy az összevonás eredményeként ésszerűsítések hajthatók végre a génforrás megőrzésben. Ez úgy hangzott, mintha a tápiószelei műhely eddig kaotikusan és pazarlóan dolgozott volna, s csak véletlenül került volna a legjobb tizenötök nemzetközi csoportjába.

Az összevonás egyébként csak afféle udvariaskodó meghatározás. A valóságban az Agrobotanikának be kell olvadnia az OMMI-ba, amely egyébként az erdészeti génmegőrzés és fajtakísérletezés hatósági feladatait látja el, az Agrobotanikához hasonló munkát sohasem végzett. Az OMMI-nak különben egy vezérigazgatója és három igazgatója van. A tápiószelei igazgatónak azonban csak egy osztályvezetői állást kínált a szervezet, mondván, irányítsa erről a posztról intézetének további munkáját. Azaz, a mezőgazdasági növények génmegőrzésének ügye, vagyis a magyar agrárium jövője osztályvezetői szintre süllyedt. Az már csak hab a tortán, hogy a beolvasztásról nem tárgyalt előzetesen a tárca, nem kérte ki a szakmai véleményüket. Noha az agrárminiszter korábban éppen az ellenkezőjét ígérte.

Gráf József egy fideszes parlamenti interpellációra adott válaszában kellemetlennek, de szükségszerűnek nevezte a beolvasztást. Semmilyen módon sem tudta azonban garantálni, hogy a beolvasztás következtében nem sérül meg a tápiószelei génbank állománya, s megmarad az intézet nemzetközi kapcsolatrendszere. Arra sincs semmiféle elképzelés pillanatnyilag, hogy a beolvasztás következtében hová kerül majd a tápiószelei hűtő-tárolók 80 tonnányi tartalma. Az OMMI képtelen ezt befogadni. Vagy a hatóság vezetése rendez majd egy nagy selejtezést, ahogy Gráf József is utalt már erre?

S mi lesz az itt felhalmozott, páratlan értékű szellemi tudással, mi lesz a kutatókkal? Becslések szerint a 91 fős tápiószelei kollektívából legalább 45 főt el kell majd küldeni az átszervezések miatt. Köztük több fiatalt. Lehet, hogy nekik szól Gyurcsány Ferenc ajánlása, amely szerint menjenek sürgősen külföldre?

Mi lesz a génekkel?

A szakemberek úgy vélik, ha az Agrobotanika bekerül az OMMI szárnyai alá, akkor nemcsak egy hivatali osztály szintjére sülylyed, de lényegében meg is szűnik. Úgy tűnik, valamiért annyira fontos elbánni az Agrobotanikával, hogy még a jogi, jogállami és morális kifogások miatt sem izgatja magát a tárca. Az egyik az, hogy az Agrobotanika szolgáltató központ is volt egyben, bevételekkel rendelkezett, piaci tevékenységet végzett. A piaci tevékenység azonban összeférhetetlen az OMMI hatósági státusával. A másik pedig az, hogy a tápiószelei birtokot – ez ma 300 hektárt és több laboratóriumot, hűtőházat, valamint egy szép régi, kúriaszerű épületet jelent – dr. Szelényi Lajos orvos hagyta egy alapítványra 1875-ben. Egyetlen feltételt szabott, agrárkutatásra kell használni a területet. Eddig senki, tehát az elmúlt évtizedek szocializmusa sem sértette meg a hagyományozó rendelkezését. Félő azonban, hogy az átszervezés után több épülettől, sőt a birtok egy részétől is meg akar szabadulni az OMMI, költségcsökkentés vagy privatizációs bevétel címén. Mi lesz viszont akkor dr. Szelényi Lajos akaratával, építő szándékával, emlékének tiszteletével?

Gráf József agrárminiszter elmondta, 15-16 százalékos költségvetési megtakarítást tervez az FVM, ezért nemcsak az Agrobotanikát olvasztják bele az OMMI-ba, de öszszevonnak még 24-25 hasonló jellegű intézetet. Hogy már az Agrobotanika beolvasztására is megdöbbenéssel reagált az IPGRI nevű nemzetközi kutatatási szervezet, senkit sem érdekelt a tárcánál. A minisztérium ugyanis rövid időn belül bejelentette két másik, fontos intézmény összevonását is. Megszünteti a gödöllői Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézetet, pontosabban összevonja a Herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézettel. Akárcsak az Agrobotanika esetében, itt is váratlanul érte a gödöllői kollektívát kutatói kollektívákat a minisztérium lépése.

Gödöllőn az őshonos baromfik génállományát őrizte többek között az intézet. Nemcsak az kérdés, hogy hány szakembertől kell megválnia majd az összevont intézménynek, de az is, hogy mi lesz a már megkezdett kutatási programokkal, amelyek fontosságuk ellenére is „koponyák” és eszközök nélkül maradhatnak. Itt nemcsak génmegőrzésről van szó, de olyan tudományos munkákról is, amelyek például a klímaváltozással, vagy ami még fontosabb és aktuálisabb napjainkban: élelmiszer-biztonsággal is foglalkoztak. Mintha csak a multik bevásárlóközpontjainak akarna szívességet tenni az élelmiszer-biztonsági kutatások gyengítésével és kikapcsolásával a kormány.

És akárcsak az Agrobotanika esetében, itt is igaz, hogy a gödöllői intézet kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, s szerződések által garantált nemzetközi kutatási programokba kapcsolódott be.

Privatizációs roham

Meglepő, hogy mindez megtörténik, de még furább, hogy mindez éppen most történik. A MAGOSZ szerint a magyar mezőgazdaság fejlődésének egyik záloga éppen a háttérintézmények erősítése, sőt egy új, kiterjedt intézményrendszer kiépítése kell legyen. Ebbe még a tervezett mezőőri szolgálat mielőbbi létrehozása is beletartozik. Egyes szakemberek szerint a folyamat egy utolsó és nagy privatizációs roham előkészítése még a 2006-os választások előtt. És ebben a privatizációban nemcsak az intézetek szép, történelmi épületeit lehet eladni, de felbecsülhetetlen értékű génállományukat is, és a külföldi vásárló természetesen bérleti szerződést köthet az intézetek gondosan művelt termőterületeire. Egy év múlva aztán az ölébe pottyan minden hektár.

Úgy tetszik, a termőföld eladásával, fontos háttérintézetek, például a hazai génbankok eltüntetésével akarja megadni a kegyelemdöfést a kormány a magyar gazdatársadalomnak. De úgy, hogy soha többé ne állhasson talpra.

Sinkovics Ferenc