A rendőrséghez kijevi idő szerint 11 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a helyi tanács ülésén az egyik képviselő gránátokat robbantott fel, aminek következtében a helyszínen életét vesztette. A rendőrség szakértők bevonásával azonnal elkezdte a nyomozást.

Hirdetés

A helyszínen készült, az interneten megosztott videón látható, hogy a tanácsterembe belépő férfi egy darabig az ajtóban állt, majd három kézigránátot vett elő a zsebéből, és a képviselők asztalai felé dobta azokat, amit szinte azonnal több detonáció követett.

A rendőrség fegyverek, lőszerek, illetve robbanóanyagok törvénytelen használatának ügyében indított nyomozást, míg Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) terrorcselekményként jár el az ügyben.

Fotó: MTI/AP/Ukrán rendõrség/Ukrainian Police Press Office via AP
Az ukrán rendõrség által közreadott képen a helyszín, ahol egy önkormányzati képviselõ három kézigránátot robbantott a kárpátaljai Huszti járásban fekvõ, magyarlakta Kerecke község tanácsának ülésén 2023. december 15-én.

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője hivatalos közösségi oldalán közölte, hogy halaszthatatlan operatív döntések meghozatala céljából összehívták a megyei védelmi tanács rendkívüli ülését.

Korábban írtuk