Ukrajna volt a posztszovjet térségben Soros György igazi nagy dobása. Igazából minden, ami korábban történt Vilniusztól Tbilisziig, csak egyfajta előjáték volt. Mielőtt azonban nekikezdenénk a Soros gründolta Majdan történetének, nézzük meg, miképpen jutottak el a szereplők 2013 novemberéhez. Térjünk így vissza Moszkvába, ahol sorozatunkban eddig Vlagyimir Putyin hatalomra jutásáig idéztük fel az amerikai spekuláns tevékenységét.

Soros a Vörös téren. A milliárdos átengedte hálózatát Hodorkovszkijnak

A jelcini Oroszországban Soros György azt csinált, amit akart. Mindent és mindenkit megkaphatott, megvehetett. Az általa íratott tankönyvekkel elkezdte az orosz történelem újraírását, beindította a már számtalan országban tapasztalt agymosási stratégiát. A középiskolai és főleg egyetemi tanárok „támogatásával”, külföldre utaztatásával megszerezte az ellenőrzést az orosz értelmiség egy része fölött is. Politikai pártokat nem vett, erre nem volt szüksége, hiszen Borisz Jelcinen, illetve miniszterein, a helyi kormányzókon keresztül minden létező támogatást megkapott. Nem kellett plusz „politikai fedés”. Számtalan civil szervezetet hozott létre országszerte, tulajdonképpen ezt a jószolgálatinak nevezett politikai-üzleti formációt is ő vezeti be Oroszországban. A recept egyszerű: támogassunk valóban civil ügyeket, és az ebben részt vevő jó szándékú embereket kössük finanszírozásilag is magunkhoz, aztán amikor szükség van rájuk, „kérünk egy visszautasíthatatlan politikai szívességet”.

A gazdaságban is érvényesíthette érdekeit, habár itt azért gyakorta keveredett harcba a helyi oligarchákkal. Mint már sorozatunkban korábban írtuk (Demokrata, 2017. 06. 16.), a legfájdalmasabb a Vlagyimir Potanyinnal való üzletkötés volt, Soros 1,2 milliárd dollárt veszített. Élete legrosszabb üzletének nevezte ezt a dealt. Ezt követően csak egy orosz mágnással ápol szorosabb kapcsolatot: Mihail Hodorkovszkijjal.


Soros és az olajcár

Mihail Hodorkovszkij 1963-ban született Moszkvában, szülei szerény vegyészmérnökök. Saját lakásba is csak 1971-ben költöznek, addig egyfajta társbérletben élnek. Azért ne egy klasszikus első generációs szovjet értelmiségi családot képzeljünk el: a kis Misa anyai ági dédapja neves gyáros a cári Oroszországban, vagyonát 1917 után veszíti el. Nem tudni, hogy ez a történet milyen szerepet játszik a családi legendáriumban, mindenesetre nem akadályozza meg Hodorkovszkijt abban, hogy első munkahelyén, egy vegyipari intézetben a kommunista ifjúsági szervezet, a Komszomol egyik vezetője legyen.

Putyin és Hodorkovszkij. Az olajmágnás nem tartotta be az elnök játékszabályait (Fotó: vedomosti.ru)

Aztán 1987-ben, a gorbacsovi nyitás első pillanataiban kiderül, hogy a vállalkozói gén öröklődött Mihailban is. A Komszomol égisze alatt létrehoznak egy céget, amely hivatalosan az ifjúság „társadalmi és tudományos” fejlődését segíti, valójában azonban egyértelmű gazdasági tevékenységet folytat. Számítógépeket hoznak be Nyugatról, farmerokat varrnak és alkoholkereskedelemmel is foglalkoznak. Utóbbi elméletileg állami monopólium, de a Komszomol-fedés ezt lehetővé teszi, mint ahogy azt is, hogy ennek keretében moldáv konyakot hamisítsanak – ezt később maga Hodorkovszkij meséli adomázva újságíróknak, többek között e sorok írójának is.

Ezek voltak a „dicső idők”, amelyeket 1989-re egy kereskedelmi bank létrehozása követ. A Menatep az elsők között kapja meg a nemzeti bank működési licencét. Hodorkovszkij mellesleg a szintén Komszomol-gyökerekkel rendelkező orosz miniszterelnök, Ivan Szilajev gazdasági tanácsadója lesz. Szilajev ugyan a Szovjetunió szétesése után „a gazdasági életbe távozik”, de a Jelcin-rezsimmel még a korábbinál is jobbak Hodorkovszkij kapcsolatai. Ex-Komszomol-vezetőből az új elnök környezetében is van bőven.

Így amikor 1995-ben meghirdetik az ország második legnagyobb olajcégének, a Jukosznak a privatizációját, aligha ér bárkit meglepetésként, hogy Hodorkovszkij Menatep bankja is a licitálók között van. A magánosítási tender lebonyolításában Soros György Nyílt Társadalom Intézetének szakértői is részt vesznek – Soros és Hodorkovszkij ismeretsége legkésőbb innen ered.


Háborús privatizáció

Persze maga a privatizáció is sajátos: korábban a Jukoszt a stratégiai állami cégek közé sorolták, azonban közbejött az első csecsen háború, amibe Moszkva gazdaságilag belerokkant.

Miért kezdett bele Jelcin a csecsen kalandba? Dzsohar Dudajev elnök a köztársaság de facto függetlenségét hivatalossá akarta tenni.

A történelem sajátos fintora, hogy Dudajev a szovjet hadsereg vezérőrnagyaként ott van 1991-ben a Baltikumban, amikor Soros segítségével először próbálják ki Gene Sharp „békés rendszerváltás kiprovokált vérrel” projektjét. (Demokrata, 2017. 05. 11.). Nem tudni, hogy akkor létrejön-e valamilyen kapcsolat Dudajev és az amerikaiak, így Soros emberei között, de tény, az Afganisztánt is megjárt tábornok „a nép oldalára” áll. Ami biztos, a Szovjetunió szétesése után Soros György alapítványai támogatják Dudajevet, többek között mecsetek építését, muszlim iskolák létrehozását finanszírozzák.

Groznij 1996-os ostroma. Háború egy privatizációért? (Fotó: bigmir.net)

Azóta több visszaemlékezésből tudjuk, hogy Soros és amerikai barátai, több orosz politikus és üzletember is két irányba játszottak. Egyfelől erősítették a csecsen függetlenségi mozgalmat – Groznijban megjelentek Afganisztánt is megjárt veterán CIA-kiképzők, miközben moszkvai jóváhagyással Dudajev megkapja az ottani exszovjet katonai raktárakat –, másfelől arra tüzelték Jelcint, hogy ne hagyja a „csecsen nacionalizmus elburjánzását”. Az oroszok először igyekeznek Dudajev ellenzékét felhasználni, majd 1994-ben csapatokat vonnak be a köztársaságba. A pokol elszabadul.

Mire jó ez az első látásra öngyilkos politika? Mára összeállt a kép.

Az orosz államkassza üres, Jelcin csak hitelből tudja finanszírozni a csecsen háborút. Az újonnan létrejött kereskedelmi pénzintézetek nagyvonalúan segítenek. Cserébe „csak” azt kérik, hogy amennyiben az állam nem tudná egy éven belül törleszteni a kölcsönöket, engedélyezzék, hogy többségi tulajdont szerezzenek a már említett stratégiai cégekben. A Jukoszon kívül a Lukoilban, vagy éppen a világ legnagyobb nikkelcégében, a Norilszkij Nikkelben – az ötvözőfémként használt nikkel kulcsfontosságú az acél­iparban.

Senkit nem lep meg különösebben, hogy az állam 1995-ben egy fillért sem tud törleszteni, így elkezdődnek az úgynevezett „zálogaukciók”. Az említett cégek tenderein értelemszerűen csak a hitelező bankok vehetnek részt.

A Mihail Hodorkovszkij által kiszemelt Jukosz jelenlegi értéke több százmilliárd dollár, de még akkori posztszovjet állapotában is legalább 50-60 milliárd dollárt ér. A Menatep 309 milliót kínál az ellenőrző 78 százalékos részvénypakettért. Van ennél nagyobb ajánlat, egy banki konzorcium 350 milliót kínál. Azonban „véletlenül” a kormány éppen Hodorkovszkij bankját bízza meg az aukció technikai levezénylésével. A konkurencia „lekési” a regisztrációt, a Menatep megszerzi a céget. Egy évvel később a részesedése 90 százalék fölé emelkedik, az állam hasonlóan nevetséges áron engedi át részvényeit.


Putyin ellen

Mihail Hodorkovszkijnak nincsenek látványos mágnás allűrjei. Amikor e sorok írójával találkozik, szerényen öltözködik, mindössze egy farmer és egy pulóver van rajta. Szemmel láthatón a gazdasági hatalomnak sem a fényűző része érdekli. A Jukosz infrastruktúráján létrehozza „oktatási, kulturális és szociális” hálózatát. „Humanitárius” szervezetei szorosan együttműködnek Soros alapítványával, orosz érdekeltségeivel, így a Nyílt Társadalom Intézettel. Hodorkovszkij újonnan létrehozott alapítványát, amely ellenőrzi az egész folyamatot, amúgy Nyílt Oroszországnak kereszteli el. Az alapító okiratban a következő félmondat is szerepel: „az alapítvány célja, hogy tudatosítsa az orosz lakosság hitét a szociálisan érzékeny nagytőkében”.

Egy idő után az amerikai milliárdos kezdi átadni Hodorkovszkijnak saját struktúráját. Úgy dönt, hogy jobb, ha nem mutatkozik Moszkvában a tevékenységét egyre idegesebben figyelő Vlagyimir Pu­tyin előtt.

Az orosz oligarchák az ezredfordulóig nem vállaltak nyílt politikai szerepet, megelégedtek a Borisz Jelcin fölött meglévő informális hatalommal. Putyin elnöksége első éveiben inkább csak ismerkedik a helyzettel, de egyre inkább nyilvánvalóvá teszi: az országban ő az úr. A mágnások megtarthatják vagyonukat, ha nem szólnak bele a politikába, plusz „önkéntesen” támogatnak egyes állami projekteket – később ebben a konstrukcióban finanszírozzák a szocsi téli olimpia költségeinek egy részét, a következő évi foci-világbajnokság stadionjainak fejlesztése is sok helyen így zajlik. A többség beáll a sorba, Hodorkovszkij nem. Látványosan szembeköpi Putyint, amikor a hivatalos moszkvai álláspont ellenére támogatja a második iraki háborút.

Moszkvában nem titok az sem – sőt egy sor képviselő dicsekszik is vele –, hogy számos politikus a Jukosz fizetési listáján van. Hodorkovszkij bejelenti, hogy a 2004-es parlamenti választásokon nemcsak a liberális pártokat, de a kommunistákat is támogatja. Mindenkit, aki Putyin ellen van. Nem leplezi saját elnöki ambícióit sem. A nyugati média sztárolja, utólag kiderül, hogy a kampányt Soros érdekeltségei szervezik Európában és a tengerentúlon.

Putyinnál betelik a pohár. Üzen az éppen Szibériában kampányoló Hodorkovszkijnak: fordítsa a határ felé magángépét, így mindenkinek jobb lesz. Állítólag maga Soros is felhívja a Jukosz elnökét.

(folytatjuk)

Máté T. Gyula