A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központja és a Gazdálkodási Tudományos Társaságok Szövetségének Drón Tagozata által szervezett rendezvényen Porkoláb Imre, a konferencia fővédnöke kiemelte, hogy a nemzetközi környezet egyre kiszámíthatatlanabbá és bizonytalanabbá válik, amire a haderőnek is reagálnia kell. Mint mondta, az a fajta döntéshozatal és vezetői eszköztár, amellyel katonai színtéren rendelkezni kell, óriási mértékben szélesedik, és gyorsul a tempója a változásoknak.

Hirdetés

Nemcsak innovációra, hanem radikális innovációra van szükség – hangoztatta, hozzátéve, hogy a következő hét évben olyan változások lesznek technológiai színtéren, mint ami az elmúlt húsz évben történt.

Hangsúlyozta: az átalakulás tempóját gyorsítani kell, újszerű képességfejlesztési módszereket kell bevezetni, mert az „ahogy szoktuk” módszerek nem működnek önmagukban, egyre gyorsabban kell tudni reagálni a kialakuló helyzetekre. Olyan jól képzett, fiatal, nyelveket beszélő, a technológiák iránt érdeklődő tehetséges fiatalokra van szükség, akik akár fegyveres szolgálattal, akár a tudásukkal tudják segíteni a Magyar Honvédség és a tárca fejlesztéseit. Megjegyezte, a jövő a gép és az ember szimbiózisának irányába mutat, amire föl kell készülni, a katonákat pedig már ebben kell szocializálni.

Kitért arra is, hogy a legnagyobb védelmi ipari vállalatok jelentkeznek be, hogy Magyarországon keressenek új otthont maguknak, de eddig elsősorban összeszerelő üzemek jöttek létre, ám ezek hamarosan kutatás-fejlesztéssel is fognak foglalkozni. Hazai szellemi tulajdonban lévő termékek gyártására kell törekedni – folytatta -, és az egyik fő célja az innovációnak, hogy segítsék ebben a folyamatban azokat a magyar résztvevőket, akiket a nemzetköziekkel össze tudnak kötni. Ugyanakkor az innovációnak fontos feladata a tudásbázis biztosítása is, például innovációs oktatási módszerekkel.

Korábban írtuk

Szót ejtett arról is, hogy figyelni kell a világban zajló fejlesztéseket, azokat a kettős hasznosítású technológiákat, amelyeket használni lehet a védelmi iparban is. Ez indokolja azt a fajta nyitottságot, amit a honvédelmi tárca tanúsít az iparral és az egyéb kutatás-fejlesztést végző szervezetekkel kapcsolatban – tette hozzá.

A miniszteri biztos szerint fontos, hogy hazai hozzáadott értéket tudjanak teremteni. A védelmi innováció fő célja, hogy a magyar katonák minél ütőképesebbé váljanak, ugyanakkor ennek gazdaságélénkítő hatása is van. A védelmi innováció új lendületet, célkitűzéseket tud adni a fejlesztőknek, és a tudásfejlesztésben is rendkívül sokat tud segíteni – mutatott rá.

A kijelölt fókuszkategóriákról szólva kiemelte a Digitális Katona Programot, és beszélt arról is, hogy újra kell gondolni a kutatás-fejlesztési folyamatot. Az egyik fontos elem – mondta -, hogy minél több civil fejlesztőt kell bevonni, és az ötletelés időszakában együtt kell működni az ökoszisztémával.

Porkoláb Imre szólt arról is, hogy nemcsak a védelmi innováció került át a honvédelmi tárcához, hanem számos egyéb feladatrendszer is, így egyetlen stratégiai ernyő, egy közös együttműködés mentén alakulhatnak ki ezek a kapcsolatok, miniszteri biztosként pedig a stratégiai irányok és a fókuszterületek meghatározását kell végrehajtania.

A dandártábornok emlékeztetett, 2016 óta jelentős haderőfejlesztés zajlik, de most mérföldkőhöz érkeztek, és az innováció soha nem látott figyelmet kapott.

A hamarosan induló Védelmi Innovációs Kutatóintézet az a hiányzó elem, amely egyfajta tolmács, fordító szerepet tölt be az ökoszisztéma és a bürokrácia között – közölte.

Kifejtette, kisebb ipari szereplőket, startupokat, kisvállalkozásokat kívánnak megszólítani annak érdekében, hogy inkubációs folyamatokat indítsanak el, illetve kutatják azokat a kettős hasznosítású technológiákat, amelyek már rendelkezésre állnak, de a védelmi szektorban is hasznosak lehetnek.

Közölte: arra is szeretnének lehetőséget biztosítani, hogy mind a NATO-ban, mind az Európai Unióban megjelenhessenek tehetséges magyar cégek.

A konferencia résztvevőit Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, az első magyar űrhajós köszöntötte.