Fotó: demokrata.hu, archív, illusztráció
Egy korábbi raktártűz, szintén Kelenföldön
Hirdetés

A szóvivő elmondta, hogy a kétemeletes Daróczi úti épületben mintegy hetven négyzetméteren műanyagtárgyak égtek. A raktár annyira zsúfolt volt, hogy csak nehezen tudták megközelíteni a tűzfészkeket – tette hozzá.

Az épületet átkutatják, és vizsgálják azt is, hogy mitől keletkezhetett a tűz – mondta.

Frissítés: eloltották a tüzet

A tűzoltók eloltották a lángokat, amelyek egy újbudai raktárban csaptak fel hétfő reggel – tájékoztatta Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.