Három év fegyházbüntetésre ítélte a három, külföldi állampolgárságú vádlott egyikét, egy német férfit a tavaly februári budapesti szélsőbaloldali támadások ügyében hétfőn, előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszék. A szervezet sajtóosztálya azt közölte: az előkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott ismerte be a váddal egyezően a bűnösségét, és a tárgyaláshoz való jogáról is lemondott, így a bíróság az esetében ítéletet hirdetett.

Hirdetés

A férfi bűnszervezetben való részvétel miatt a szabadságvesztés kiszabása mellett 5 évre kiutasították Magyarország területéről.

A szélsőbaloldali terroristák közül még két nőt vádoltak meg – az egyikük olasz, a másik német – bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, illetve bűnszervezetben való részvétel bűntettével; esetükben az eljárás a későbbiekben tárgyaláson folytatódik.

Szélsőbaloldali embervadászat

Tavaly februárban szó szerint embervadászatot folytattak Budapest utcáin a nemzetközi szélsőbaloldal aktivistái. Az első támadás február 9-én történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A sértettek közül ketten súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, töréses sérülést szenvedtek.

Korábban írtuk

A következő támadás másnap, február 10-én történt, akkor a XI. kerületben, Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit a nyugat-európai szélsőbaloldali mozgalom tagjai követtek el több napon keresztül Budapest utcáin.

Az embervadászat kapcsán eddig három személyt kerítettek kézre a hatóságok: egy olasz nőt bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, két német állampolgárt – egy férfit és egy nőt – bűnszervezetben részvétellel vádoltak meg. Egyiküket ítélték el.

Gyorsan léptek a magyar hatóságok nemzetközi segítséggel

Fontos felidézni, hogy a brutális szélsőbaloldali támadást követően a bűncselekménysorozat felgöngyölítésére létrehozott nyomozócsoport a külföldi hatóságokkal szorosan együttműködve megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetése egy 20 fős elkövetői körhöz köthető, amelyből 17 fő személyazonossága megállapítást nyert.

Tavaly október 31-én három gyanúsítottal szemben kívánt a rendőrség vádat emelni, és továbbították az ügyet a Fővárosi Főügyészségre. Az alábbi szélsőbaloldali terroristákkal szemben emeltek vádat:

  • Salis Ilaria a Btk. 459. § (1) bekezdésének 1. pontja szerinti, bűnszervezetben elkövetett 3 rendbeli, a Btk. 164. § (1) bekezdésbe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerint minősülő, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt.
  • Edelhoff Tobias és Anna Christina Mehwald a Btk. 321.§ (1) bekezdésébe ütköző bűn- szervezetben részvétel bűntette miatt.

Az ügyben bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt 14 gyanúsítottal szemben belföldi elfogatóparancs bocsátottak ki, továbbá a nemzetközi és európai elfogatóparancsok kibocsátása is megtörtént:

  • Gabriele Marchesit 2023. november 21-én Milánóban elfogták.
  • Simeon Ravi Truxt 2023. december 11-én Berlinben elfogták.

A további részletekről IDE kattintva az Origo honlapján olvashat.