A koronavírus-járvány miatt a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadását is elhalasztják – jelentette be még csütörtökön Kovács Zoltán, a nemzeti ünnepek biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az Inforádió Aréna című műsorában csütörtökön. A legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat, valamint a legmagasabb magyar állami tudományos kitüntetést, a Széchenyi-díjat egyaránt a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szokták átadni. Kovács Zoltán azt mondta: a díjazottak névsorát az ünnep alkalmából nyilvánosságra hozzák, de a díjak átadását későbbre halasztják.

Hirdetés
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny vasárnapi számában jelent meg.

Kossuth-díjat kaptak:

ÁCS MARGIT József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, műkritikus, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, több műfajt átfogó, sokoldalú prózaírói és irodalomkritikusi életműve, a lélektani mélységek ábrázolása mellett a társadalomkritikai igazságkeresésre is nagy hangsúlyt fektető, örök érvényű írásai, valamint a rendszerváltoztatás történetét bemutató hiánypótló elbeszélései elismeréseként;

BERCZELLY ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során a magyar operajátszás egyik legnagyobb formátumú, markáns színpadi egyéniségeként főként basszbariton szerepekben nyújtott sikeres alakításai mellett példaértékű szakmai alázatról is árulkodó előadóművészete elismeréseként;

DÖRNER GYÖRGY színművész, kiváló és érdemes művész, az Újszínház ügyvezető igazgatója részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott kimagasló színvonalú, emlékezetes színpadi, játék- és tévéfilmes, illetve szinkronszínészi alakításai, valamint a magyar szerzők műveinek bemutatását küldetésének tekintő, értékteremtő színházigazgatói munkája elismeréseként;

ERDÉLYI TIBOR Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, fafaragó népi iparművész, érdemes művész, a népművészet mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a magyar néptáncművészet és népi szobrászat területén egyaránt kiemelkedő, autentikus művészi életműve, a legnemesebb népművészeti hagyományokat egyedi stílusával ötvöző, sokrétű alkotómunkája elismeréseként;

HALMY MIKLÓS Munkácsy Mihály-díjas festő-, szobrász- és grafikusművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, az univerzális képzőművészi formakészletet népművészetünk motívumkincsével és jellegzetes színhasználatával ötvöző, egyedi stílusú alkotásai, a festészet és a szobrászat lehetőségeinek szintézisén alapuló, plasztikus rétegekkel felépített kompozíciói, az egyetemes és a magyar képzőművészetet egyaránt gazdagító művészi életműve elismeréseként;

KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Müpa vezérigazgatója részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során klasszikus és kortárs zeneszerzők operáinak kimagasló színvonalú interpretációit, valamint reklám- és dokumentumfilmeket, illetve színházi darabokat is magába foglaló, sikeres rendezései, továbbá sokrétű művészeti szervezőtevékenysége elismeréseként;

KEPENYES PÁL ötvös- és szobrászművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az autentikus és a klasszikus szobrászi hagyományt a szürrealizmus sajátos látásmódjával ötvöző, a tér és az idő szimbólumait életre keltő alkotásokat, valamint egyedi ékszereket is magába foglaló szobrász- és ötvösművészi alkotómunkája elismeréseként;

KODOLÁNYI GYULA József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a kortárs magyar lírára erőteljes hatást gyakorló költői és műfordítói, illetve jelentős, főként a modern angolszász költészettel foglalkozó esszéírói életműve, valamint a Magyar Szemle című folyóirat újraindítójaként folytatott értékteremtő, a magyar polgári nemzeti hagyományt újraértelmező munkája elismeréseként;

KOLONITS KLÁRA Liszt Ferenc-díjas operaénekes részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során virtuóz énektechnikájával és egyedülálló belcanto repertoárjával nemzetközi színpadokon is sikereket arató, az opera mellett a klasszikus és kortárs oratóriumok megszólaltatása terén is kiemelkedő előadóművészete elismeréseként;

LADÁNYI ANDREA Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, érdemes művész, színész, rendező részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során hazánk egyik korszakalkotó balettművészeként itthon és a világ legrangosabb színpadain aratott sikerei, valamint a kortárs magyar táncművészetet egyedülálló módon formáló és gazdagító, nemzetközileg is elismert koreográfusi, illetve táncpedagógusi munkája elismeréseként;

LOVAS ILONA Ferenczy Noémi-díjas képző- és textilművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a szakrális tradíciót kortárs minimalista eszközökkel ötvöző, örök érvényű emberi kérdéseket feltáró, karakteres alkotásai, egyetlen műfajba sem besorolható, egyedi alkotóművészete elismeréseként;

SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, szerkesztő részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a hazai kortárs irodalmat gazdagító sokoldalú prózaírói, műfordítói, kritikai és publicisztikai életműve, valamint a 20. század eleji magyar szellemi-kulturális életet érzékletesen ábrázoló családi krónikái elismeréseként;

SOLYMOSI ZOLTÁN Harangozó Gyula-díjas táncművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott, rendkívül karakteres és páratlan művészi érzékkel megformált és világszerte ünnepelt alakításai, valamint példamutató szakmai alázattal végzett táncpedagógiai munkája elismeréseként;

SUNYOVSZKY SYLVIA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott feledhetetlen színházi, televíziós és filmes alakításai, valamint a magyar irodalom klasszikusait magas színvonalon tolmácsoló kultúraközvetítő tevékenysége elismeréseként;

SZOMBATHY GYULA Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során karakteres megjelenésével, utánozhatatlan iróniájával a közönség szeretetét és a szakma elismerését méltán kiérdemlő, felejthetetlen színházi, filmes, televíziós és rádiós alakításai, valamint jelentős szinkronszínészi munkái elismeréseként;

VÁRJON DÉNES Liszt Ferenc-díjas zongoraművész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során klasszikus és kortárs zenei remekműveket egyaránt magas szintű szakmai igényességgel, virtuóz módon megszólaltató, gazdag repertoárt magába foglaló zongoraművészi, valamint kimagasló színvonalú művésztanári munkája elismeréseként.

A Kossuth-díjat megosztva kapják a Kaláka együttes tagjai Magyarország számára kivételesen értékes, öt évtizedes művészi pályafutásuk során egyedülálló közösségteremtő képességükkel több generációt megörvendeztető zenéjük, a magyar és világirodalom klasszikus, illetve kortárs szerzőinek megzenésített versei mellett dalokat és rajzfilmzenéket is magába foglaló sokszínű, műfaj- és stílusteremtő előadó-művészetük elismeréseként:
BECZE GÁBOR Kossuth-díjas előadóművész;
GRYLLUS DÁNIEL Kossuth-díjas előadóművész;
GRYLLUS VILMOS Kossuth-díjas előadóművész;
RADVÁNYI BALÁZS Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző.

Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetésről, a Kossuth-díjról.

Az első díjakat 1948. március 14-én, az 1848-as forradalom centenáriumán adták át az ország legkiválóbb tudósainak, művészeinek, ipari munkásainak, földműveseinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. A díjat 1965-től már csak a művészet és kultúra jeles képviselőinek ítélték oda április 4. alkalmából, 1966-tól pedig csak háromévente adták át.

Magyarország legrangosabb művészeti-kulturális elismerését 1990 óta évente ítélik oda. A kitüntetésre javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a kormány tesz előterjesztést, a díjakat a köztársasági elnök adományozza március 15. alkalmából. A címet az államfő a kormány előterjesztésére vissza is vonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált.

Az első alkalommal kitüntetett 110 Kossuth-díjas között volt mellett Bajor Gizi színésznő, Fejér Lipót matematikus, az író Déry Tibor és Füst Milán, Kovács Margit keramikus, Lukács György filozófus és esztéta, Molnár Erik történész, Somlay Artúr színész és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus. Posztumusz díjat kapott mások mellett Bartók Béla zeneszerző, Derkovits Gyula festő és József Attila költő.

A közösen létrehozott alkotás esetében megosztva is adományozható Kossuth-díjnak alapításakor két, 1951-től három, 1953-tól (a nagydíj bevezetése után) négy fokozata volt. 1977 óta két fokozata van: a nagydíj és a díj.

Nagydíjat 1952-ben és 1957-ben Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutató, 1953-ban Riesz Frigyes matematikus, 1955-ben Lukács György filozófus, esztéta, 1963-ban Lyka Károly művészettörténész, majd a rendszerváltozás után 2011-ben Nemeskürty István irodalomtörténész, 2012-ben Csoóri Sándor költő, 2014-ben Jókai Anna írónő, 2016-ban Makkai Ádám műfordító, nyelvész, 2017-ben Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, 2018-ban Sára Sándor filmrendező, operatőr kapott.

Az alapításkor a pénzdíj mellé babérkoszorú járt, 1991-től a kitüntetettek a jutalom, az okirat és a jelvény mellett egy emlékszobrot kapnak. A 89 mm magas, bronzból készült, aranyozott, Kossuth Lajos alakját formázó kisplasztikai alkotás talapzata 255 mm magas, 40 mm átmérőjű, rézből készült henger, amelynek a szobrot tartó felső része aranyozott, az alsó, oklevéltartó része ezüstözött.

Az idők során többször változott a díjjal járó adó- és illetékmentes juttatás nagysága. Az induláskor igen tekintélyesnek mondható, 20 ezer forintos összeget 1955-ben 50 ezer, 1964-ben 100 ezer forintra emelték. A fokozatok egységesítése után, 1977-ben 80 ezer forint lett a jutalom, amely 1985-ben 200 ezer forintra nőtt. A díjjal járó jutalom összege 2013 óta a bérből és fizetésből élők előző évi (a Központi Statisztikai Hivatal által számított), országos szintű nettó nominál átlagkeresetének hatszorosa, ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíjjal járó jutalom összege a díjösszegének kétszerese, megosztott díj esetében a kitüntetettek személyenként a díjjal járó összeg felére jogosultak.

Széchenyi-díjat kaptak:

BERLÁSZ MELINDA Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a 20. századi magyar zenetörténet területén folytatott hiánypótló kutatásai, valamint az emigrációba kényszerült, és emiatt kevésbé ismert hazai zeneszerzők, illetve előadóművészek életművének széles körű megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként;

BITTER ISTVÁN Batthyány-Strattmann László-díjas pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a pszichofarmakológia területén végzett több évtizedes, nemzetközi szinten is nagyra becsült klinikai, kutatói és oktatói munkája, valamint a skizofrénia, a szorongásos betegségek és egyéb pszichiátriai zavarok kezelésében elért jelentős eredményei elismeréseként;

BORHY LÁSZLÓ REZSŐ régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, a Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott, főként az egykori római provinciák régészetével, illetve Pannónia történetével kapcsolatos jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként;

BUDAY LÁSZLÓ orvos-biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a sejtek közötti jelátviteli folyamatok vizsgálata területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a biokémia, illetve molekuláris biológia oktatásában végzett magas szintű munkája, továbbá jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

CSIBA LÁSZLÓ MIHÁLY Batthyány-Strattmann László-díjas neurológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kara Neurológiai Klinikájának egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a szélütés diagnosztikája és gyógyítása területén elért rendkívüli eredményei, különösen a stroke legjobb gyógyszeres kezelési módszere, a vénás vérrögoldás használatának fellendítését elősegítő ellátási modell kidolgozásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként;

IGLÓI FERENC, a fizikai tudomány doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a soktestrendszerek kollektív viselkedésének statisztikus fizikai vizsgálata terén elért nagy jelentőségű, nemzetközileg is széles körben elismert kutatási eredményei, valamint iskolateremtő tudományos munkája elismeréseként;

KISS GY. CSABA József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének címzetes egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként;

PÁLFY PÉTER PÁL matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során az algebra, ezen belül a csoportelmélet és az univerzális algebra területén elért nagy hatású kutatási eredményei, valamint a magyar tudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő, kiemelkedően eredményes intézményvezetői és tudományszervezői munkája elismeréseként;

SIMONYI SÁNDOR gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari Professzora, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során végzett, a hazai gépjárműtechnika területén folytatott öt évtizedes, a gépjárműipar újjáéledéséhez is hozzájáruló, kiemelkedően eredményes kutató-fejlesztő, illetve innovációs tevékenysége elismeréseként;

SZŐNYI TAMÁS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézete Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a véges geometriák témakörében folytatott, nemzetközileg is elismert, jelentős hatású kutatói, illetve példaértékű oktatói munkája, valamint széles körű szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként.

Magyarország számára kivételesen értékes, a hazai épületszerkezetek színvonalának emeléséhez jelentős mértékben hozzájáruló munkásságuk, az építészeti alkotások esztétikai értéke és a magas műszaki minőség közötti harmónia megteremtésén alapuló, számos emblematikus műemléképület rekonstrukcióját is magába foglaló szakmai tevékenységük elismeréseként a Széchenyi-díjat megosztva kapta: HORVÁTH SÁNDOR építészmérnök és PATAKY RITA építészmérnök.

Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása a legmagasabb magyar állami tudományos kitüntetésről, a Széchenyi-díjról.

Az Országgyűlés 1990. január 25-én döntött arról, hogy a korábbi Állami Díj helyett Széchenyi-díj adományozható annak, „aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ér el”. A díj megosztva is adományozható közös alkotás, együttesen elért eredmény esetén.

A kitüntetésre javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a kormány tesz előterjesztést, a díjakat a köztársasági elnök adományozza március 15-e alkalmából. A címet az államfő a kormány előterjesztésére vissza is vonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált.

Az elismerést először 1990-ben ítélték oda, akkor hét egyéni díj mellett két kollektíva kapta meg a kitüntetést, és 12 posztumusz díjat is odaítéltek Bibó István jogásznak, társadalomtudósnak, Györffy Barna biológusnak, Hajnal István történésznek, Jendrassik György mérnök-feltalálónak, Johan Béla orvosnak, Kerényi Károly klasszika-filológusnak, Mándy György biológusnak, Náray-Szabó István vegyésznek, Papp Simon geológusnak, Sántha Kálmán orvosnak, Szabó István történésznek és Varga István közgazdásznak.

A Széchenyi-díjnak két fokozata van: a nagydíj és a díj. A csak egyéni teljesítményért adományozható nagydíjat eddig ötször ítélték oda: 1995-ben Kosáry Domokos történésznek, 2008-ban Lovász László matematikusnak, 2011-ben az Egyesült Államokban élő, Nobel-díjas Oláh György kémikusnak, 2012-ben Vizi E. Szilveszter agykutatónak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, 2014-ben az Egyesült Államokban élő John Lukacs történésznek.

A Széchenyi-díjjal kezdetben pénzjutalom és egy Széchenyi arcképét ábrázoló jelvény járt. A kitüntetettek 2000 óta az okirat, a jutalom és a jelvény mellett egy Széchenyi István alakját formázó kisplasztikai alkotást vehetnek át. A 89 milliméter magas, bronzból készült, aranyozott emlékszobor talapzata 255 milliméter magas, 40 milliméter átmérőjű, rézből készült henger, amelynek a szobrot tartó felső része aranyozott, az alsó, oklevéltartó része ezüstözött.

A díjjal járó adó- és illetékmentes jutalom összege 2013-tól a bérből és fizetésből élők előző évi (a Központi Statisztikai Hivatal által számított), országos szintű nettó nominál átlagkeresetének hatszorosa ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíjjal járó jutalom a díjösszegének kétszerese, megosztott díj esetében a kitüntetettek személyenként a díjjal járó összeg felére jogosultak.

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott.

A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

KOBAJASI KENICSIRÓ karmester, zeneszerző, a Japán Filharmonikusok vezető karmestere, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a MÁV Szimfonikus Zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere részére a magyar-japán zeneművészeti kapcsolatok ápolását és erősítését évtizedek óta elkötelezetten szolgáló, kiemelkedő művészi pályafutása elismeréseként;

SZUZUKI OSZAMU, Magyarország hamamatsui tiszteletbeli főkonzulja, a Suzuki Motor Corporation elnöke részére Magyarország gazdasági teljesítményének növelését a Suzuki magyar leányvállalatának kiépítésével, illetve a hazai gépjárműgyártás fejlesztésével szolgáló több évtizedes munkája, valamint sokrétű társadalmi szerepvállalása elismeréseként.

a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BALOG ZOLTÁN református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere részére a keresztény értékek, illetve a polgári, keresztény közösségek hazai és nemzetközi védelme iránt elhivatott, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként;

BÍRÓ ZOLTÁN irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője részére a rendszerváltoztatás folyamatának előkészítésében, illetve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalapításában és vezetésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a XX. századi magyar irodalomtörténet szakértőjeként folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;

REINER ERICH HASELOFF, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke részére a magyar-német kapcsolatok erősítése iránt elkötelezett közéleti tevékenysége, valamint Magyarország melletti következetes kiállása elismeréseként;

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BÁCS TAMÁS egyiptológus, régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Ókortudományi Intézetének igazgatója, Egyiptológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére az ókori egyiptomi Újbirodalom történetének, illetve építészeti és művészeti emlékeinek kutatásában elért eredményei, valamint jelentős oktatói, szakmai közéleti és publikációs tevékenysége elismeréseként;

FEKETE KÁROLY Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére a traumatológia területén végzett, különösen a combnyaktörések kezelése, valamint a könyökízületek mozgásjavító műtéti eljárásának kidolgozása terén sikeres, nemzetközileg is elismert gyógyító- és kutatómunkája elismeréseként;

FRANK SPENGLER, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodájának vezetője részére a magyar-német kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország külföldi jó hírnevének erősítése iránt elkötelezett, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

GÁSPÁR ZSOLT Széchenyi-díjas építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa részére a mechanika kutatása és oktatása területén folytatott fél évszázados, tudományos szempontból is iskolateremtő pályafutása elismeréseként;

KOLTAY GÁBOR Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész részére a magyar történelem számos jelentős eseményét és személyiségét megörökítő alkotásai, jelentős dokumentumfilm-rendezői pályája, valamint színházigazgatói, írói és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként;

KUN MIKLÓS Széchenyi-díjas történész, professor emeritus részére több évtizeden át kimagasló színvonalon végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a hallgatóság és a média érdeklődését egyaránt felkeltő, a XX. század történelmének fehér foltjait izgalmasan és közérthetően feltáró előadói tevékenysége elismeréseként;

SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének egyetemi tanára, volt rektora részére a Szegedi Tudományegyetem rektoraként végzett kimagasló színvonalú munkája, valamint nemzetközileg is elismert kutatói-oktatói, illetve sikeres tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

TAKARÓ ANDRÁS, a Kiskunlacházi Református Egyházközség lelkipásztora, a Délpesti Református Egyházmegye esperese, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Szent György Lovagrend nagypriorja részére a Délpesti Református Egyházmegye életének irányításában végzett odaadó munkája, valamint a keresztyén nemzeti értékek iránt elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréseként;

WARVASOVSZKY TIHAMÉR, az Állami Számvevőszék alelnöke, Székesfehérvár volt polgármestere részére az Állami Számvevőszék szervezeti és szakmai megújításában betöltött fontos szerepe, valamint Székesfehérvár város infrastrukturális és kulturális fejlesztését szolgáló, eredményes településvezetői munkája elismeréseként;

WOLFGANG BRANDSTETTER, az Osztrák Alkotmánybíróság alkotmánybírája, az Osztrák Köztársaság korábbi alkancellárja, volt szövetségi igazságügyi minisztere, egyetemi professzor részére a magyar-osztrák igazságügyi együttműködés előmozdításában, valamint az országaink közötti kapcsolatok fejlesztésében betöltött jelentős szerepe elismeréseként.