Hirdetés

Ma rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, ahol a kormánynak a veszélyhelyzettel kapcsolatos törvényjavaslatát tárgyalják a képviselők.

A parlamenti napot megelőzte egy kisebb közjáték, hiszen Korózs Lajos egy, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kamuhírt osztott meg közösségi oldalán. Írásával azt bizonygatta, hogy ma már a koronavírus a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Utóbb kiderült, a posztjához felhasznált statisztikák hazugságon alapultak.

A Fidesz-KDNP pártszövetség politikusai hangosan tiltakoztak, és egyúttal Korózs lemondását követelték a népjóléti bizottság elnöki pozíciójáról. Ehhez képest az MSZP-frakció botrányos politikusát jelölte ki vezérszónoknak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló vitán. A kormánypártok képviselői válazul kivonultak a képviselő teremből.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebookon üzent a szocialista képviselőnek. „A kamuvideós Korózs Lajos nem akar lemondani az egészségügyi bizottság éléről, pedig miután hétvégén meghamisította a halálozási adatokat, ez lenne a minimum. Imént a parlamentben inkább a kormányt gyalázta, és további álhíreket terjesztett! Gátlástalan alak” – írta.

Korábban írtuk