Kocsis Máté közölte, magyar titkosszolgálati jelentés készült a déli határnál megjelenő terrorkockázatokról, terrorista csoportok jelenlétéről, a terrorizmus és a migráció összefüggéséről. A politikus szerint „ez nem állhat meg a titkosított szolgálati jelentések szintjén, mindenkinek tudnia kell az Európát a leginkább égető problémáról”.

Hirdetés

A jelentést egyelőre az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai ismerhették csak meg, de hétfőn kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra. Technikailag ez úgy működik, hogy a bizottság kérésére a jelentést tevő titkosszolgálat dönthet a titkosítás feloldásáról – közölte.

A frakcióvezető elmondta, csütörtökön személyesen bizonyosodott meg Ásotthalmon arról, hogy „a helyzet egyre rosszabb, most már a magyar határvédők, határvadászok és rendőrök biztonsága is konkrétan veszélyben van, hiszen már éles lőszert is használnak a migránsbandák, a terrorsejtek”. A képek és felvételek nem adják vissza azt az „elképesztő állapotot, hangulatot, veszélyt a sok-sok milliárdos kárt, de a határvédők által végzett áldozatos és bátor munkát sem” – jegyezte meg.

Kocsis Máté azt mondta, minden egyes terrorcselekményért a brüsszeli politika a felelős; a migránsútvonalak ugyanis nemcsak a terroristákat, hanem a fegyvereiket is hozza, ami ellen minden erővel fel kell lépni.

Korábban írtuk

„Nem szeretnénk, ha ez a vita a szőnyeg alá söprődne” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy véleménye szerint a jövő évi európai parlamenti választásoknak „meghatározó vitája lesz Brüsszel elhibázott, rossz migrációs politikája”.