Azt írták, hogy az ítéletidő miatt a repülőtér forgalmát 1.45 és 6 óra között fel kellett függeszteni, mert a biztonságos fel- és leszállás az időjárás miatt ellehetetlenült.

Hirdetés

Ennek következtében négy érkező járat – a Wizz Air Lisszabonból és Korfuból, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járata – éjszaka nem tudott leszállni Budapesten, és kitérő városokban Debrecenben, Bécsben és Belgrádban szállt le.

A kora reggel induló járatok többsége késésekkel ugyan, de el tudott indulni, jelenleg egyes Ryanair járatok esetében várható több órás késés, mert a légitársaság két, éjszaka Budapesten parkoló gépe megsérült – emelték ki.

A repülőtér reggel 6 óra óta biztonságosan üzemel, ugyanakkor jelenleg csak az 1. futópályán zajlik a forgalom, mert a 2. futópályát még jelenleg is takarítják a vihar által ráhordott szennyeződésektől és sártól, illetve javítják a megrongálódott fénytechnikai berendezéseket.

A 2. pálya nyitása a délelőtt folyamán várható – tették hozzá. A terminálépületekben több helyen is beázások keletkeztek, ezeket folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai – írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy a javítási munkálatok a forgalmat nem akadályozzák.

A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a bud.hu oldalon.

Korábban írtuk