Steiner Attila a csütörtökön Szolnokon tartott ünnepélyes projektzárón elmondta, hogy a buszok szén-dioxid-kibocsátása helyileg nulla, így 660 tonna szén-dioxid-kibocsátást lehet megtakarítani az új járművek üzemeltetésével, ami majdnem tízezer fa szén-dioxid-megkötő képességét jelenti.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány által indított, mintegy három éve futó Zöld busz program célja az elektromobilitás támogatása. Hozzátette: ez azért is fontos, mert Magyarország 2050-re klímasemlegességet szeretne elérni, és alapvetően a közlekedési szektorban nem sikerült még a kibocsátásokat olyan ütemben csökkenteni, mint a többi szegmensben. Az elektromobilitás egy olyan technológia, amely jelentősen csökkenti a kibocsátást, helyi szinten meg is szünteti azt a tömegközlekedésben, ha elektromos autóbuszokat állítanak forgalomba – fejtette ki.

A program elindítását klímavédelmi szempontból pozitívnak értékelte, de mint mondta, azóta „energiaválság-helyzetet is élünk”. Hozzátette: ellátásbiztonsági szempontból is nagyon jó döntés volt a Zöld busz program elindítása, hiszen a villamos energiát alapvetően Magyarországon termeljük, míg a kőolajat nagyon messziről importáljuk. A klímaváltozás elleni küzdelem kulcsa, hogy helyi kisebb megoldásokól kell nagyon sok – jegyezte meg.

Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport vezérigazgatója elmondta: a Volánbusz a HUMDA Zöld busz program támogatásának köszönhetően 2022. április 1-jén hatvan elektromos autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést, amelyek közül tíz BYD K9UD típusú jármű Szolnok helyi közlekedésében áll forgalomba június második felében. A BYD Europe B.V. által gyártott e-buszok Szolnok valamennyi autóbuszvonalán megfordulnak majd.

A nettó több mint 1,6 milliárd forint értékű fejlesztés hozzájárul a fenntartható közösségi közlekedés megteremtéséhez, hiszen a flotta 20 százaléka megújul, és jelentősen csökken a város levegőjét terhelő károsanyag-kibocsátás – tette hozzá.

Az autóbuszok töltőberendezését a Volánbusz konzorciumí partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. építette ki a Volánbusz szolnoki telephelyén – közölte.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a projektnek köszönhetően az ötven darabos helyi járműállományból tízet cserél le a közlekedési vállalat, ezáltal a flotta átlagéletkora csaknem 15 évről 11 évre csökken.

Lázár László, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a most Szolnokra érkező tíz, BYD márkájú busszal már 127-re nőtt a Zöld busz programban átadott autóbuszok száma.

Krenner László, a BYD Electric Bus&Truck Hungary Kft. kelet-közép-európai értékesítési vezetője ismertette, hogy az új autóbuszok alacsony padlómagasságúak, tisztán elektromos üzemelésűek és 81 utas szállítására alkalmasak. Töltésük normál körülmények között naponta 2-2,5 óránál többet nem vesz igénybe, egy feltöltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni.

A Volánbusz MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában – az eddig lezárt beszerzésekkel – 2018 óta 2327 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, a társaság további 173 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással.

A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. száz elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére pályázott sikeresen 2021-ben a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld busz programban. Az első negyven Mercedes-Benz eCitaro típusú jármű 2022 tavasszal állt forgalomba a fővárosi agglomerációban, majd nyáron és ősszel tizenkét Ikarus 120e típusú e-busz Székesfehérváron. Idén tavasszal és nyáron további öt vármegyeszékhelyen 48 BYD K9UD „zöldíti” a helyi flottát és kiépült a töltő-infrastruktúra is. A 10 szolnoki jármű mellett Zalaegerszegre 11, Győrbe 13 elektromos busz érkezett, Szegeden 8, Egerben 6 jármű állt forgalomba.

Korábban írtuk