Hirdetés

Kovács Zoltán közölte: a kormányzatot az vezérli, hogy a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján a kellő időben hozza meg a szükséges intézkedéseket. Hozzátette: az információáramlás megkönnyítése érdekében elkészítették a koronavirus.gov.hu webodal mobiltelefonos applikációját, ami hamarosan letölthető lesz.

Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta: 67 határátkelőnél ellenőrzik a forgalmat kedden 0 órától. A feladatokat a honvédséggel és az Országos Mentőszolgálattal közösen látják el. Arra törekednek, hogy mindenki minél gyorsabban jusson át a határátkelőkön, illetve a gazdaság teljesítőképességének megőrzése érdekében továbbra is akadálymentes az áruk mozgása – tette hozzá. A főszabály szerint csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére, ám számukra is kötelező a kéthetes karantén.

A karantén alól két, öt napon belül, 48 órás különbséggel elvégzett negatív teszteredmény nyomán kapható felmentés. Az eddigi gyakorlathoz képest viszont változást jelent, hogy a külföldön elvégzett covid-tesztet nem fogadják el.

Közlése szerint a nem magyar állampolgárok, amennyiben be szeretnének lépni Magyarországra a police.huweboldal használatával nyújthatnak be méltányossági kérelmet. Ezeket az a határrendészeti kirendeltség vagy rendőrkapitányság bírálja el, amelyhez az utazáshoz használni kívánt határátkelő tartozik. Arról is beszámolt, hogy a tranzitforgalom biztosítása érdekében nem magyar állampolgárok is átutazhatnak az országon, ám csak a számukra meghatározott tranzitútvonal használatával.

Ugyancsak mentesülnek a karanténszabályok alól azok akik a határtól számított 30 kilométeres körzetben élnek, 24 órán beül hazatérnek, amennyiben a szomszédos országban a határtól számított 30 kilométeres távolságot nem lépik át – sorolta az ezredes. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőrség csupán az ellenőrzést végzi, illetve a határátkelőhelyeken tájékoztatást nyújt a karanténszabályokról. A karantén alól viszont a járványügyi hatóság adhat felmentést a két negatív teszteredmény benyújtása után.

Hozzáfűzte, hogy a védelmi intézkedések megszegése továbbra is szabálysértésnek minősül. Így például az is, ha valaki nem hajlandó orvosi vizsgálatnak alávetni magát a határellenőrzés során. Úgy vélekedett, hogy az oktatás területén elrendelt intézkedések egyelőre elegendőnek tűnnek. Felkészültek viszont arra, hogy egy-egy elszigetelt fertőzés esetén ne egy egész intézményt kelljen bezárni, hanem kisebb közösségeket is el tudjanak különíteni.

Kiss-György Máté, a házi karantén betartásának ellenőrzését biztosító applikációt fejlesztő Asura Zrt. képviselője a sajtótájékoztatón arra bíztatott mindenkit, hogy a rendőrségi humánerőforrás kímélése érdekében válassza a távellenőrzés lehetőségét. Ismertetése szerint tavasszal több mint 35 ezer távellenőrzést végeztek az applikáció segítségével, ami nem csupán sok munkaórát és megtett kilométert spórol meg a rendőrség számára, de segíti az egészségügyi szerek munkáját is.

Megnyugtatott mindenkit, hogy az applikáción keresztül csak olyan adatokat kezel a hatóság, amelyeket amúgy is birtokol az állam. Vagyis, az alkalmazás hasonlóan biztonságos, mint az Ügyfélkapu használata – mondta a fejlesztő.

Korábban írtuk