Kovács Zoltán a kormány országjárásának monori állomásán arról beszélt, hogy az országjárás keretében ismét találkozik a kormány a választópolgárokkal, és megbeszélik azokat a kérdéseket, amelyek a legégetőbbek az ország számára. Hozzátette, hogy ezek most leginkább a brüsszeli elhibázott szankciók által okozott károk, amelyek, különös tekintettel az energiaszankciókra, lassan térdre kényszerítik Európa gazdaságát. „Napnál világosabb, hogy a most már fél éve folyó háború miatt meghozott szankciók nem úgy működnek, ahogyan azt korábban eltervezték, és nagyban gerjesztik azt az áremelkedés és inflációs spirált, amelyben Európa találta magát az elmúlt hónapokban” – fűzte hozzá az államtitkár.

Hirdetés

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, hogy a szankciók kiszámíthatatlanná teszik a magyar és az európai gazdaság működését. Hozzátette, hogy a kormánynak, amely példa nélküli módon Európában negyedszer kapott lehetőséget a magyar emberek képviseletére és az ország irányítására, kötelessége a magyar emberek érdekében mindent megtenni azért, hogy ne kényszeríthessék térdre Magyarországot a szankciók. „Nem gyengeség, hanem bölcsesség az, hogy ha valami nem működik, akkor azt újra gondoljuk, és megpróbáljuk átalakítani úgy, hogy az a magyar és az európai embereknek is működőképes legyen” – tette hozzá Kovács Zoltán.

Korábban írtuk