🎙 Nagy port kavart tegnap Katarina Barley, az Európai Parlament balos alelnökének nyilatkozata, melyben azt mondta, "ki…

Gepostet von Kovács Zoltán am Freitag, 2. Oktober 2020
Hirdetés

Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: nagy port kavart Katarina Barley, az EP balos alelnökének nyilatkozata, amelyben azt mondta, „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország.

Ehhez képest péntek reggel már a 24.hu-nak azt mondta, rossz idézetet közöltek tőle, és ő valójában azt nyilatkozta, Orbán Viktort kell pénzügyileg kiéheztetni – jelezte az államtitkár.

„Semmi bocsánatkérés, inkább megváltoztatták az interjú szövegét. Hát ez zseniális! Komolyan aggódom a német sajtószabadságért!” – fogalmazott Kovács Zoltán.

A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió hírportálján azt közölték: „Katarina Barley egy kijelentését kiélezés által meghamisítottuk”.

Korábban írtuk